Gazdaság

Börtönbe mennek az adócsalók

A táblabíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva úgy látta, hogy öt vádlott bűnszervezet tagjaként követte el a bűncselekményeket, ezért ők nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélőtábla négyről öt évre súlyosította a másodrendű vádlottra a Szolnoki Törvényszék által első fokon kiszabott büntetést.

Nem akart adót fizetni

Az ügy időközben elhunyt elsőrendű vádlottja a 2000-es évek elejétől különböző termékfeldolgozó cégek számára kölcsönzött munkaerőt. Tevékenységét ki akarta szélesíteni, de az árbevétel után nem akart adót fizetni. Ezért több ismerősét is megbízta azzal, hogy alapítson az általa biztosított tőkével gazdasági társaságot.

Az ügy szereplői cégek láncolatát hozták létre az adóelkerülés érdekében. Idényjellegű ipari és mezőgazdasági munkákhoz kölcsönöztek munkaerőt az ország több vidékére. A cégek egy része leszámlázta a ténylegesen elvégzett munkát, a másik része pedig fiktív költségszámlákat bocsátott ki a tényleges munkát végző vállalkozásoknak.

Adócsalás könyvelői háttérrel

2005 és 2011 között  16 gazdasági társaság nevében állítottak ki számlákat a ténylegesen elvégzett munkák alapján. A cégek egymást váltották, de jellemzően ugyanazon időszakban párhuzamosan több cég is számlázott. Az adótartozás felhalmozását követően új céget alapítottak, amely ugyanazt a tevékenységet folytatta.

Az adócsaláshoz a másodrendű vádlott szolnoki könyvelői cége biztosította az adminisztrációs hátteret. A cégháló résztvevői több száz millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

Ha már adócsalás – pár napja írtuk, hogy egy volt légióst csípett meg a NAV, ő is fiktív cégekkel operált, bár kicsit másképp.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik