Gazdaság

Padlón az építőipar, továbbra is hiányoznak az uniós pénzek

2016 szeptemberében az építőipari termelés volumene 13,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – jelentette a KSH. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 3,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 25,3 százalékkal visszaesett.

epip

Az előző hónaphoz képest viszont a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése. A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 2,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2016 szeptemberében az előző év azonos hónapjához képest:

  • Az épületek építésének növekedése továbbra is nagyrészt ipari épületek, kisebb részben szállók, oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta. Szeptemberben is a legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.
  • Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 5,6%- százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 39,0 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítésé 0,8 százalékkal emelkedett.
  • A megkötött új szerződések volumene 26,5 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 25,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 27,2 százalékkal csökkent.
  • Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene szeptember végén 20,2 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 23,5, az egyéb építményeké 18,1 százalékkal magasabb volt.

2016. január-szeptemberben az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 20,7 százalékkal volt kisebb.

Úgy tűnik tehát, hogy a nyári becslés, miszerint erőteljes növekedés várható az építőiparban a második félévben, eddig nemigen jött be.

Építőipari termelői árak

A harmadik negyedévben az épületek építése ágazatban 4,5, az egyéb építmények építése ágazatban 1,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 2,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,2 és 3,7% között szóródott.

Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6 százalékkal magasabbak voltak.

Megtört az építőipar felzárkózási lendülete

A szeptembert 13,2 százalékos visszaeséssel zárta az építőipar. Az adatokból látszik, hogy az év második felében kezdett magára találni a szektor, ami szeptemberben visszaesett: június óta egyre kisebb mértékű, de havi szinten még mindig két számjegyű volt az elmaradás az előző évhez képest. Augusztusban már csak 9 százalékos volt a csökkenés, szeptemberben viszont 13,2 százalékos volt a mínusz.

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László ezzel kapcsolatban a következőt gondolja:

Kedvezőtlen hír, hogy megtört az építőipar felzárkózási lendülete, ami elsősorban a tavaly szeptemberi magas bázisnak köszönhető. A friss adatokból azonban az is látszik, hogy az építőipari termelés – folyó áron – szeptemberben meghaladta a 207 milliárd forintot, ennél pedig az idei évben nem volt magasabb érték.

A szakértő szerint az építőipar várhatóan jövőre mutat majd látványos bővülésre utaló számokat.

Addigra érnek be ugyanis a mostani épületépítési és lakásépítési szerződések. Emellett jövőre már az egyéb építményeket tartalmazó alágazatban is megindulhat a növekedés az uniós források kihasználásával. Az építőipari adatok növekedése a következő évben azért is látványos lehet, mert a bázisadat, vagyis az idei év teljesítménye gyengébb volt.

2018 végéig ráadásul 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra. Nem biztos, hogy mindegyik elkészül addigra, de a kínálatban a jelentős részük már most is látszik – tette hozzá.

Az épületépítések rendelésállománya kedvező képet mutat

Bár csökkent az építőipar teljesítménye szeptemberben, az épületépítések rendelésállománya optimizmusra ad okot – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kedden egy másik szakértő az MTI-nek.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az éves visszaesés ellenére a havi összevetésű adatok alapján az látszik, hogy a tavalyi jelentős visszaesés után lassan “kimászik a gödörből” az építőipar. Beindulni látszik az épületek építése számos kormányzati intézkedés kedvező hatása miatt – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik