Gazdaság

Matolcsy már tananyag

Az MNB-elnök könyvéből tanulnak a jövő közgazdászai, pénzügyi elemzői.

A jegybank már húsz hazai és határon túli magyar felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodást. Az MNB-alapítványok 2019-ig mintegy 10 milliárd forinttal támogatják a hazai közgazdászképzést – értesült a Figyelő.  Az MNB programjai korábban néhány intézményre korlátozódtak, az elmúlt időkben tető alá hozott együttműködési megállapodásai viszont már behálózzák szinte a teljes hazai közgazdász- és pénzügyi szakértői képzést. 

Az egyetemek nem dúskálnak állami támogatásokban, örülnek, ha pénz áll a házhoz, és oktatási tevékenységük fejlesztéséhez szponzort, mecénást találnak. Az MNB-t e tekintetben „kedves vendégnek” tartják, kifejezetten törekszenek az együttműködésre vele. A gazdasági hetilapnak egyikük képviselője úgy fogalmazott:

Megfogta az Isten lábát az, akivel a jegybank hosszú távú megállapodást köt.

Az árról, hogy cserébe milyen tartalomváltozást kell végrehajtaniuk, annyit mondtak:

Szűk mezsgyén avatkozik be az MNB a képzésbe, s ez a vérfrissítés még jót is tesz neki.

Az MNB oktatási igazgatóját a hetilap megkérdezte, hogy a közgazdászképzés megújításának finanszírozásával tervezik-e saját szakértői bázisuk kialakítását, ellenpontozva a hagyományos közgazdaságtant. 

Nyitott tere van minden tudományos véleménynek. Fontos, hogy minden professzor befolyásmentesen, szabadon fejthesse ki véleményét, tudományos nézeteit és végezhesse kutatásait. 

Ezt válaszolta Dubéczi Zoltán, aki szerint tanítják az egyetemeken, hogyan kezelték a kormányok és a jegybankok a 2008-as pénzügyi válságot. A gazdasági kormányzás című tantárgy tananyaga Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyve, ebből is tanulnak a jövő közgazdászai és pénzügyi elemzői.

Korábban Farkas Zoltán a HVG-ben bírálta a kötetet, amely fájó módon kerüli a tényszerűséget. A szerző, Matolcsy György rendre kifelejti vagy újraértelmezi azokat a részleteket, amelyek az elmúlt évek átalakulásában nagy port kavartak. A magánnyugdíjrendszer államosítása, a különadók rendszere, a tranzakciós illeték kérdésköre, a leminősítések nem igazán kaptak helyet, míg az előző kormányok, az előző jegybanki vezetők felelőssége annál többet.

Őt az zavarta leginkább, hogy a kötetet úgy reklámozták, mint amely, a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését szolgálja, de szerinte a pénzügyi kultúrához első helyen tartozik hozzá az igazmondás, a folyamatok reális elemzése. Ezzel szemben a kötet tele van politikai minősítésekkel és egyes kulcsmomentumok egyáltalán nem bukkannak fel benne úgy, ahogy az megtörtént valójában.

A könyv maga egyébként szép minőségben, drágán kivitelezett alkotás, ingyen osztogatták a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén. A Sakk és Póker című könyvvel egyetemben, melyet Wiedermann Helga, Matolcsy György kabinetfőnöke írt “a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáriról (sic!)”.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik