Gazdaság

Ismét keresik az év fiatal vállalkozóját

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2016-ban immár nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.

A legnagyobb szakmai elismerésnek számító, magas presztízzsel bíró díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el – azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos médiamegjelenéssel és előadói felkéréssel is jár.

Legfőbb feladatunknak tartjuk, hogy vállalkozóvá válásra motiváljuk a fiatalokat és segítsük azokat, akik már elindultak az úton. Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj nyertesei kiemelkedő teljesítményükkel mutatnak példát a többieknek

– mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke, akit ebben cikkünkben kérdeztünk korrupcióról, versenyképességről, oktatásról. 

Már várják azoknak 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró fiataloknak jelentkezését és jelölését, akik sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára.

A nevezési határidő 2016. november 13.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására novemberben, a Fiatal Vállalkozók Hete gálájának keretében kerül átadásra neves vállalkozók, multinacionális cégek vezérigazgatói, fiatal vállalkozók társaságában. A díj odaítéléséről a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége fog dönteni.

A 2015-ös Országos Fiatal Vállalkozói díjat Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding Zrt. tulajdonosa kapta, míg a 2015-ös év Jövő Reménysége Díjat Békési Brigitta, a Beautyrobic megálmodója vehette át.

(Képünkön Kovács Patrik látható. Fotó: Fülöp Dániel / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik