Gazdaság

Varga megtalálta a gyógymódot a magyar gazdaság bajára

A magyar gazdaságban szemléletváltásra van szükség, a támogatásoknak a jövőben a hozzáadott értékláncot kell javítaniuk – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a SAP Hungary Kft. szoftverfejlesztő cég 4 milliárd forintos beruházását bemutató rendezvényen Budapesten.

Kifejtette: a paradigmaváltás részeként a képzési rendszert a gazdaság igényeihez igazítják, a munkavállalók megtartásához pedig bérfelzárkóztatás mellett szükség van vonzó karrierpályára is, hogy a fiatal szakemberek a magyar gazdaságban találják meg számításaikat.

Varga Mihály rámutatott: a magyar bérszínvonalat közelíteni kell a nyugat-európaihoz, ezt segíti, hogy az idén az első fél évben 7 százalékkal emelkedett a magyar reálkereset.

Jön az adócsökkentés

Jelezte: a szaktárca hamarosan javaslatot tesz a kormánynak a közterhek csökkentésére, amely úgy teszi lehetővé a bérfelzárkóztatást, hogy ez nem rontja a magyar gazdaság hatékonyságát és versenyképességét.

Másodlagossá vált a munkahelyteremtés

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a támogatást nyújtó pályázatoknál a jövőben elsődleges szempont lesz a kapacitásbővítés, a technológiaváltás, a hozzáadottérték-növelés, míg a munkahelyteremtés másodlagos szempont.

Varga Mihály elmondta: a paradigmaváltás segíti a gazdaság fejlesztésének lehetséges irányait kijelölő Irinyi tervet, illetve az elektromobilitás elterjedését ösztönző Jedlik Ányos tervet.

Jó befektetés

Ablonczy Balázs, a SAP Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte: a nemzetközi szoftver cég jó befektetési területnek tartja Magyarországot, az év elején indított 4 milliárd forintos új beruházásuk erősíti az SAP 3 milliárd forintos korábbi befektetését, a globális felhőinformatikai támogató központ létrehozását Budapesten.

Az SAP Hungary Kft. az elmúlt három évben megduplázta magyarországi alkalmazottainak számát, és több mint 900 magasan képzett munkavállalót foglalkoztat. A Graphisoft Parkban meglévő 8800 négyzetméter iroda mellé épülő 5500 négyzetméteres új irodaház 2017 elejére készül el, és a 4 milliárd forintos beruházással 250 új munkahely jön létre, amelynek egy részét már betöltötték – mondta Ablonczy Balázs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik