Gazdaság

Már külföldről toboroznak munkásokat a hazai vállalkozások

Olyan nagy a munkaerőhiány az élelmiszeriparban, hogy a cégek a határon túli magyarok között toboroznak, holott ez minden juttatással együtt drágább lehet, mint ha helyi embert foglalkoztatnának – írja a Magyar Idők.

Már a versenyképességet is veszélyezteti a munkaerőhiány az élelmiszeriparban, hasonlóan más ágazatokhoz. Éder Tamás, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége a lapnak elmondta, hogy a fizikai munkásokból és szakképzett munkaerőből is hiány van. Utóbbiak zöme már elhagyta az országot, ráadásul nem csak nyugat-európai célpontok irányába, hanem a szomszédos országokba is, hiszen ott is magasabbak a bérek.

Az elmúlt 3-4 évben növekvő élelmiszeripar újra zsugorodni kezdett, a bérnyomás pedig nagy kihívás elé állítja a cégeket. Megoldást jelenthet a gépesítés, vagyis a költséges élőmunka kiváltása – mondta Éder.

A probléma súlyát az is mutatja, hogy a környező országok magyarlakta területein egyre több cég toboroz munkaerőt. Egy budapesti üzem 130-150 ezres bért kínál, állja a szállást, fizeti a munkahelyi étkezést és egy alkalommal a hazautazást. Csongrádban hasonló feltételekkel, de csak kicsivel a minimálbér felett kínálnak pozíciót. Ha azonban összeadják a szállás, az utaztatás és az egyéb költségeket, lehet, hogy többe kerülnek a határon túli dolgozók, mint a környékbeliek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik