Gazdaság

Utolsókat rúgja a Malév egyik leányvállalata

malev(960x640)(1).jpg (malév, parlament, )
malev(960x640)(1).jpg (malév, parlament, )

A Malév egykori leányvállalata, a repülők földi kiszolgálását ellátó Malév Ground Handling (GH) egyéb célra folyósított állami támogatásból finanszírozta a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) szembeni tartozását – tudta meg a Magyar Nemzet.

Ez felveti a források tiltott felhasználását, ami miatt a versenytársak feljelenthetik az uniónál, a tét 260 millió forint.A szóban forgó 260 millió forint annak a 400 millió forintos kölcsönnek a fennmaradó része volt, amit a cég a Malév 2012. február 3-án bekövetkezett csődje után kapott. Biztosítékként elzálogosították a Malév GH több nagy értékű eszközét.

A mostani inkasszóval tehát a vagyontárgyak tehermentesek lettek, ám az MFB-hez került pénz egy a társaság számára folyósított, átszervezésre fordítható, „címkézett” állami támogatásból állt rendelkezésre.

A lapunk ugyanakkor megtudta, hogy már elkészült egy reorganizációs program. Eszerint racionalizálni kellene a Budapest Airporttal való megállapodásokat; a Malév GH még a malévos időkből rendkívül pazarló szerződéseket örökölt meg, évente százmilliók mennek el raktárak, irodák bérleti díjaira.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik