Gazdaság

Putyin bevezeti a hároméves költségvetést

Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy pénteki moszkvai szaktanácskozáson.

Sziluanov elmondta, hogy hároméves költségvetést készítenek elő, amely konzervatív előrejelzéseken alapul.

Semmiképpen nem érdemes a terveket az olajár vagy a szolgáltatásaink iránti kereslet növekedésére alapozni

– hangoztatta a miniszter, rámutatva, hogy az előző évek büdzséin éreztette hatását az indokolatlan optimizmus.

Rámutatott hogy a világgazdaság fejlődési üteme lassul, és ha Oroszország a derűlátó prognózisokból indul ki, végül talán azzal kell majd szembesülnie, hogy a tervek eltúlzottak voltak és a költségvetésnek nincsenek eszközei.

A pénzügyminiszter javaslatot készített elő, amelynek értelmében tartalékalapokba helyezik az olajbevételek egy részét, hordónként számítva a 40 dollár fölötti többletbevételt.

Sziluanov elmondta: az általa irányított tárca 2018-tól egy új, felhalmozó nyugdíjrendszer bevezetését tervezi.

A csütörtöki 1,25 milliárd dolláros eurókötvény-kibocsátással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az orosz értékpapírt a külföldi befektetők “úgy szétkapkodták, mint a forró pirogot”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik