Gazdaság

A mezőgazdaság is kivette a részét a gazdasági növekedésből

termofold(210x140).jpg (Array)
termofold(210x140).jpg (Array)

A mezőgazdaság teljesítménye jelentős mértékben segíti idén a gazdaság növekedését, az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene a második negyedévében 13,4 százalékkal nőtt, így 0,4 százalékponttal járult hozzá a 2,6 százalékos GDP-növekedéshez – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a tárca közleménye szerint.

Czerván György az idén tizedik alkalommal megrendezett Kaposvári állattenyésztési napok megnyitóján kiemelte, ennek hátterében elsősorban a kedvező eredményekkel zárult nyári aratás, az ígéretes őszi betakarítás, valamint az állattenyésztés bővülő teljesítménye áll.

Idén a mezőgazdaság számára a vidékfejlesztési és halászati programok támogatásával együtt 657 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben, a jövő évi büdzsé pedig ugyanerre a célra már 763 milliárd forinttal kalkulál. A nemzeti támogatások keretösszege idén több mint 88 milliárd forint volt, míg a 2017. évi büdzsében erre a célra mintegy 91 milliárd forintot fordítanak.

(MTI nyomán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik