Gazdaság

Csilivili emlékérméket ad ki a jegybank, az egyik 20 ezret ér

emlékérme (emlékérme, dollár)
emlékérme (emlékérme, dollár)
Kétezres és húszezres címletben is kiadták a Széchenyi emlékére vert érméket, amiken még kisvonat is robog. No, még nem a felcsúti.

Mivel törvényes fizetőeszközök, akár ön is perkálhat az új emlékérmékkel a nemzeti dohányboltban. Ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Széchenyi István tiszteletére emlékérmét bocsát ki, 2000 és 20 000 forint címletekben.

Az érme hátoldalán a Széchenyi által gründolt Magyar Tudományos Akadémia épülete, az előlapján a “legnagyobb magyar” Engel József által készített szobrának ábrázolása látható. Egyébként pont a Kossuth Lajos által kitalált “legnagyobb magyar” kifejezéssel indokolja a jegybank, hogy ilyen nagy címletben is megjelenik az érme.

Forrás: mnb.hu
Forrás: mnb.hu

Érdekesség, hogy Széchenyi szobra mögött az első hazai vasútvonal menetrendje és szerelvénye látható, illetve, hogy Széchenyi születésének 225. évfordulója az apropó. Az érmét Fritz Mihály tervezte, a 20 ezres címlet 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 77,76 gramm. A 2000-es 75 százalék rezet és 25 százalék nikkelt tartalmaz, súlya 66,9 gramm.

Az érmék mérete amúgy azonos, átmérőjük 52,5 milliméter. Recézésük is egyedi, Széchenyi születési évére utaló osztatú. Az érmék a névértékükért vásárolhatók meg: a 20 ezre a kibocsátás után három hónapig, a kétezres pedig a készlet erejéig kapható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik