Gazdaság

Hiába a háromszázezres fizetések, egyre több az üres álláshely

A KSH statisztikáját átböngészve arra jutott a Blokkk.com, hogy 2012-höz képest háromszorosára nőtt a kiskereskedelemben a betöltetlen álláshelyek száma. 2016 második negyedévében már 4608 embert kerestek a boltok. Azonban úgy vélik ennél sokkal rosszabb lehet a helyzet, hiszen az Aldi és a Lidl csúcsgázsijai mellett is százszámra hirdetik az állásokat.

Megnézték a túlórák számát is, ami rekordot döntött idén. Az első negyedévben még csak egymillió felett mozgott a kiskereskedelemben a túlórák száma a KSH adatai szerint, második negyedévben viszont már 1,4 millió óra felett járt a mutató. 2015. karácsonyi időszakát nem számítva ennyit boltosoknak túlórázniuk még nem kellett – állapítják meg.

Az alkalmazotti létszám egyébként 2016. egyes hónapjait nézve semmit sem változott, 192-193 ezer fő volt a kiskereskedelemben. Tehát nincs új munkaerő a munkaerőpiacon. Így pl. a jelenlegi egynél több kötelező szabad vasárnap előírása azt jelentené, hogy vagy azoknak kellene még többet dolgozni, akik jelenleg is a pultok és a pénztárak mögött állnak, vagy a vevőket kellene beállítani, vagy le lehet húzni a redőnyt. Esetleg lehetne még a boltban is aludni, az egyszerűség kedvéért – jegyzik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik