Gazdaság

Panaszkodnak a takarítócégek, elpucolt a munkaerő

Nagy a baj takarítóéknál, a munkaerő elment nyugatra, ők meg hiába emelik a béreket alig tudják azt is kigazdálkodni.

Súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek a takarítóiparban érdekelt cégek, amik egyre magasabb bérért találnak csak munkaerőt – közölte a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ). A szövetség a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataira hivatkozva azt írta, hivatalosan mintegy 8500 betöltetlen takarítói állás van. Hozzátették ugyanakkor, hogy a legtöbb cég nem jelenti a hivatal felé üres álláshelyeit, így ez a szám valójában sokkal magasabb.

A MATISZ tagjai körében végzett felméréséből kiderül, hogy a cégeknek szinte napról napra emelni kell a felajánlott munkabért ahhoz, hogy valaki elszegődjön takarítónak. A beérkezett visszajelzések arra is rávilágítanak, hogy a képzett munkaerő jelentős része a magasabb fizetésért vagy külföldre távozott, vagy elhelyezkedtek például a multik gyártósorain. A munkaerő-hiány Budapesten, Pest megyében és a Dunántúlon jelenti a legnagyobb problémát.

Ível fel a nettó

A közlemény idézi Paár Zoltánt, a MATISZ elnökét, aki kifejtette: a jelenség 2014-ben kezdődött, és azóta folyamatosan romlik a helyzet. Akkor 65-70 ezer forint volt a nettó átlag takarítói fizetés 8 órás munkaidőben, 2016-ban már 80-100 ezer forint, de már nem ritkák a 120-140 ezer forintos nettó fizetések sem a szakmában.

Megjegyezte, hogy a takarítócégek bevételének már mintegy 80 százalékát teszik ki a bér jellegű kifizetések, a megnövekedett terheket azonban a megrendelők nem hajlandóak átvállalni. A szövetség szerint problémát jelent egyebek mellett, hogy a magyar adóterhek a legmagasabbak közé tartoznak a régióban, és emiatt nehéz Magyarországon bért emelni.

A kialakult helyzet és a kitörési lehetőségek megvitatása érdekében október 21-22-én első alkalommal rendezi meg a MATISZ a TisztaShow Tisztítás-Technológiai Szakkiállítást és Vásárt. A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség 1999-ben alakult, a szervezet a tisztítás-technológiával, takarítással foglalkozó cégek szakmai képviseletét, koordinációját, érdekvédelmét látja el. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik