Gazdaság

Malajziában és Laoszban is irodát nyitna az állami kereskedőház

Újabb két országban, Malajziában és Laoszban nyitna képviseleti irodát az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) Zrt., miközben a már meglévő hálózat is komoly veszteséget termel – írta meg a nol.hu az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent pályázati felhívások alapján. A partnerekkel négy évre szerződnének, Malajzia esetében 92,6 millió, Laoszban pedig 66,6 millió forint becsült értékben.

A lap emlékeztet: a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló, állami tulajdonú MNKH Zrt. a múlt héten közzé 2015-ös mérlegét, amelyből kiderül, hogy

a cég 5,9 milliárd forint veszteséget termelt, miközben árbevétele 5,6 milliárd forint volt.

A kiadások közt a legnagyobb tétel épp a külföldi képviseleti irodák fenntartási költsége, ami tavaly 2,6 milliárd forint volt. A cég azt állítja, tevékenységének köszönhetően jelentősen nőtt partnereinek exportbevétele – derül ki a cikkből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik