Gazdaság

Az LMP feljelentést tesz egy 45 milliárd forintos uniós pályázat miatt

Hadházy Ákos (Array)
Hadházy Ákos (Array)
Az LMP szerint a társadalmi megújulást célzó programok mellett a gazdaságfejlesztési uniós projektekben is történtek gyanús kifizetések, az ellenzéki párt ezért feljelentést tesz az összesen 45 milliárd forintot kifizető, piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató projekt ügyében.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány korábbi ígérete ellenére továbbra sem tesz semmit az uniós pályázatokon élősködő cégek ellen.

A brüsszeli támogatások kifizetését így továbbra is az uniós pénzek ellopására szakosodott cégek hálózata felügyeli, amelyek a minisztériumokkal “kamu pályázatokat” irattatnak ki, majd olyan pályázókat keresnek, akik átengedik nekik a projektek kivitelezését – fejtette ki.

Gyanús ügyek

Az LMP társelnöke szerint sok ilyen szempontból gyanús kifizetést lehet találni az említett projektben is. Példaként sorolt egy üzleti tanácsadással foglalkozó céget, a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft.-t, amely rákkutatási pályázatot nyert több mint 300 millió forint értékben.

Hadházy Ákos szerint hasonlóan gyanús az Advanced Network Technologies is, amelynek tulajdonosa az amerikai kitiltási botrány egyetlen vádlottja. Tájékoztatása alapján a számítástechnikai cég összesen 1,8 milliárd forint támogatást nyert a profiljától távol álló, “elsőre tudományosnak tűnő”, ugyanakkor kétséges tartalmú kutatásokra.

Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő korrupciógyanús esete lehet a bizonyíték arra, hogy az uniós pénzek körüli bűncselekményekben nemcsak tanácsadó és pályázatíró cégek, hanem politikusok is érintettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik