Gazdaság

Az Uber elüldözése után vége lehet a telekocsizásnak is

Csak személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként végezhető személyszállítás akkor is, ha csak  az útiköltséghez való részleges hozzájárulást fizet az utas – nyilatkozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) annak kapcsán, hogy a fuvarozókat ellenőrző csoportot hoz létre a szaktárca. Ez a telekocsizás végét jelentené, amelyről eddig nem volt szó – írta az Adó.hu.

A minisztérium cáfol

A cikkből kiderül az is, hogy az NFM célzott ellenőrzéseket fog végezni, és mulasztás vagy szabálysértés esetén 10 és 800 ezer forint közötti bírságot is kiszabhatnak. Az ellenőrzési csoport feladatai közé tartozik majd az is, hogy közreműködjön a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállítást végzőkkel szembeni szankciók (jármű kivonása a forgalomból, vezetői engedély visszavonása) érvényre juttatásában.

Az adóhatóság korábban azt nyilatkozta egyébként, hogy a telekocsisoknak nem kell tartaniuk a NAV-tól, ha nem profittermelésre hajtanak, a minisztérium viszont most emlékeztetett arra, hogy személygépkocsival közúti személyszállítási szolgáltatás személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként csak akkor végezhető, ha a szolgáltatásért ellenérték – ideértve az útiköltséghez való részleges hozzájárulást is – kérése nélkül nyújtják.

Az Origo az üggyel kapcsolatban megkérdezte a minisztériumot is, ahonnan cáfolták, hogy a telekocsik ellen irányulna a szigorítás. Megemlítetik azt is, hogy Fónagy János államtitkár tavaly az új taxisrendelet kapcsán azt mondta, hogy „a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra”.

PM: a Fidesz a valódi, nonprofit autómegosztást is kivégzésre ítéli

A Párbeszéd Magyarországért közleményt adott ki, mert szerintük mindez azt jelenti, hogy a kormány nemcsak az uberezést, hanem a népszerű telekocsizást is ellehetetleníti. A telekocsizás arról szól, hogy az utas belead az útiköltségbe: így jól jár a sofőr, az utas és a környezet is, hiszen csökken az egy főre jutó károsanyag-kibocsátás.

A minisztérium most felrúgja ezt a megegyezést; a telekocsit is engedélyhez kötött személyszállításként állítja be – írták.

Az ellenzéki párt súlyos hibának látja a telekocsizás ellehetetlenítését, mert megszünteti az emberek egyik spórolási lehetőséget és növeli a környezet terhelését. Azt javasolják, hogy a telekocsizás továbbra se legyen hatósági engedélyhez kötött. A visszaéléseket szűrjék ki, de maradjon meg az emberek e közösségteremtő, költségcsökkentő, környezetet kímélő társulása – ahogy a világ számos más országában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik