Gazdaság

Pusztulnak az átültetett fák a II. János Pál pápa téren

Az Index arról érdeklődött a Főkertnél, hogy a 2007 májusában az épülő 4-es metró Köztársaság – II. János Pál pápa – téri megállójánál átültetett tizenegy fából mennyi maradt. A Főkert szakembere az érintett területen maga mutatta meg az újságíróknak a fákat. Nem sokkal a cikk megjelenése után Visnyovszky András, aki az átültetés idején a főpolgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyosztályán dolgozott, és részt vett az átültetés megszervezésében arról informálta a portált, hogy a 11 fa közül mindössze 3 maradt meg, tehát a Főkert hazudott.

A portál megkérte a Főkertet, hogy ismét mutassák meg az átültetett fákat, erre sor is került a II. János Pál pápa téren, a növényekről képeket készítettek. A fotózás végén az újságírókhoz csatlakozott Visnyovszky András is, aki közölte: a megmutatott fák többsége nem átültetett. (A képeket itt találja.)

Ezt követően a Főkert egy térképrészleten jelölte be, hogy szerintük hány fa maradt meg a téren, és hol. Már csak 8 túlélő fát jelöltek meg. Az Index információi szerint az átültetésre egy hatalmas ásókésekkel felszerelt speciális teherautót bérelt a DBR Metróigazgatóság egy napra, több millió forintért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik