Gazdaság

Szabálytalanságokat talált a számvevőszék a PM gazdálkodásában

Az ÁSZ honlapjára csütörtökön felkerült összegzés szerint a PM, beszámolói alapján, 2013-ban 1,4 millió forint, 2014-ben 66,9 millió forint bevételt ért el, míg kiadása 2013-ban 55 ezer forint, 2014-ben pedig 114,5 millió forint volt. A vizsgálat megállapította, hogy a párt működéséhez a források, különösen a támogatás, vagyoni hozzájárulás, adomány igénybevétele, valamint a vagyon használata szabályszerű volt, ugyanakkor a PM alapszabályának a külföldi támogatás elfogadásáról szóló rendelkezése a párttörvényben foglalt előírással ellentétes volt.

A számvevőszék szerint a PM a párttörvényben előírt tartalommal, a számviteli törvényben rögzített alapelveknek megfelelően készítette el és határidőre tette közzé 2013-as beszámolóját és 2014-es pénzügyi kimutatását, ugyanakkor a párt számviteli rendszerének szabályozása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a számlarend, a leltározási szabályzat és a pénzkezelési szabályzat hiányosságai miatt.

Az ÁSZ megállapította, hogy a PM könyvvezetése nem volt szabályszerű, mivel a 2013-as gazdasági eseményeket és a 2014-ben készpénzben befizetett tagdíjakat nem az előírt határidőben rögzítették a számviteli nyilvántartásokban.

Emellett a leltározást nem a szabályzatban előírtak szerint határozták meg, illetve nem megfelelően mutatták ki 2014-ben a könyvviteli mérlegben a kötelezettségeket, továbbá az ellenőrzött kiadások 23,9 százalékánál az arra jogosultak a kötelezettségvállalási szabályzatban előírtak ellenére nem együttesen gyakorolták a kötelezettségvállalási jogukat.

A párt a könyvvezetés során a főkönyvi könyvelés, az analitikus nyilvántartások és a bizonylatok adatai közötti egyeztetés és ellenőrzés lehetőségét nem biztosította, valamint a könyvviteli elszámolást alátámasztó bizonylatok a számviteli törvényben meghatározott követelményeknek nem feleltek meg – állapította meg a számvevőszék.

Az ÁSZ szerint a munkaszerződések és megbízási szerződések egy részének aláírásakor nem a párt alapszabályában meghatározottak szerint gyakorolták a képviseleti jogokat, a munkaügyi szabályzatot és a kiküldetési szabályzatot a pártigazgató helyett a pénzügyi vezető hagyta jóvá. Emellett az elnökség és a pártigazgató a beszámolási kötelezettségének nem tett eleget.

A számvevők szerint viszont a PM ellenőrzési rendszere az előírásoknak megfelelő módon működött, a pénzügyi-számviteli informatikai rendszer működésére vonatkozó jogszabályi előírások betartásáról gondoskodtak.

A számvevőszék a vizsgálat alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie a pártnak. Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik