Gazdaság

Tovább terjeszkedik a JátékNet.hu

A tavalyi romániai piacra lépés után akár már idén újabb országban jelenhet meg a legnagyobb forgalmú hazai játékwebáruház – mondta lapunknak a JátékNet.hu ügyvezetője. Őri Gergellyel annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég 2013 után ismét elnyerte az Év Internetes Kereskedője díjat.

A napokban kapta meg a JátékNet.hu az Év Internetes Kereskedője díjat a nagyvállalati kategóriában. Három évvel ezelőtt is már elnyerték ezt a díjat, igaz, akkor még kis- és középvállalkozásként. Egy díjat elnyerni szép elismerés, de azt szokták mondani, hogy legalább ilyen nagy dolog azt ismét megszerezni. 2013-ban még nem dolgozott a cégnél, mégis, melyiket tartja nagyobb elismerésnek?

Valóban, nagyon nagy szó már egyszer is megkapni ezt az elismerést. Az idei díj értékét növeli, hogy ezt már a nagyvállalati kategóriában kaptuk. Az idei versenytársak között olyan nagy nevek szerepeltek, mint például a Bónusz Brigád, vagy a jelentős országos ismertséggel bíró, rengeteg offline bolttal rendelkező Media Markt. (Az előbbi cég a második, az utóbbi a harmadik helyet szerezte meg a megmérettetésen – a szerk.)

A díj elnyerésében szerepet játszhatott, hogy számos fejlesztésünkkel javítottuk tovább a vásárlás élményét. Tavasszal elindítottuk a mobiltelefonra optimalizált oldalunkat, miután a látogatók közel fele már mobilról érkezik hozzánk. Emellett személyre szabott ajánlatokkal várjuk a vásárlókat a főoldalunkon és a hírleveleinkben, illetve ajánló rendszerrel bővítettük a keresőnket.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A díj nagyvállalati kategóriájában azok a cégek indulhattak el, amelyek előző éves árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot. Tavaly mintegy 1,8 milliárdos forgalmat bonyolított a cég. Idén mekkora árbevételre számítanak?

Mintegy 10-15 százalékos bővülést várunk erre az évre, ami nagyon közelében van a teljes e-kereskedelmi szektor várható forgalombővülésének, amely még mindig stabilan kétszámjegyű növekedést produkál. Ez azért nagy szó, mert az online játékpiacon jóval kisebb ütemű már a növekedés, mivel a teljes e-kereskedelmi szektoron belül ez a szegmens tekinthető az egyik legérettebbnek, miután az elektronika és a számítástechnika mellett ez a terület volt az, ahol elsőként jelentek meg a webshopok.

Tíz évvel ezelőtt a cégünk is elsőként jött létre a hazai e-kereskedők között, 2015 közepén pedig már Romániában is megjelentünk, miután azt láttuk, hogy a további dinamikus fejlődéshez elengedhetetlen az országhatár átlépése.

Mely ország lehet a következő célpont a külföldi terjeszkedésben?

Ennek mérlegelése még most zajlik. A cégen belül élénk párbeszéd folyik erről. A vita igazából arról szól, hogy a nagy, fejlett e-kereskedelmi piaccal rendelkező országokba, például Németországba vagy Franciaországba menjünk-e, ahol nagy a kosárérték, erősebb vásárlóerővel bírnak a vevők, és egyben nagyobb a verseny is, vagy maradjunk a környező országokban, ahol sokkal kisebb, éretlenebb a piac, de a logisztika szempontjából jóval egyszerűbb lenne a helyzetünk.

Mikorra tervezik az új külpiacon való megjelenést?

Erről is még élénk vita folyik a cégen belül. Elképzelhető, hogy idén még egy országban elindulunk, jövőre pedig még egy vagy két országban jelenünk meg. De az is lehet, hogy az idei év még arról fog szólni, hogy nem osztjuk meg figyelmünket, csak Romániára fókuszálunk, és megpróbáljuk kihozni a maximumot az ottani piacból, mivel Romániában hatalmas lehetőségek vannak. Aránylag szerény bázisról indultunk, így idénre nagyon dinamikus, háromszámjegyű bővülést várunk a szomszédos országban.

A külföldi terjeszkedés miatt szükség van-e új beruházásokra, vagy azt a meglévő kapacitásokkal is fedezni lehet?

Két évvel ezelőtt váltottunk telephelyet, kimondottan a jövőbeni külföldi terjeszkedés miatt. Jelenleg még csak a raktárunk kétharmadát foglaljuk el, így van tér további növekedésre. Nagyobb beruházási igény nem merül fel, minimális a külföldi piacra lépés bekerülési költsége. Magyarországról történik majd a külpiacok kiszolgálása, weboldalunkat pedig tavaly írtuk újra, és így képesek vagyunk arra, hogy egy kezelői felületről több nyelvet, országot, pénznemet kiszolgáljunk.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Romániában amúgy tulli.ro néven vagyunk jelen, mivel a játéknet domain név nehezen lett volna ott értelmezhető. (2011 novemberében egyesült a JátékNet.hu az akkori hazai online játékpiac második legnagyobb szereplőjével, a Tullival. Innen adódik a romániai oldal elnevezése – a szerk.) Direkt egy olyan nevet kerestünk, amelyet akkor is tudunk használni, ha további országokban is megjelenünk. A tulli.hu is létezik még a jateknet.hu kistestvéreként, ahol kicsit különbözik a szortiment és az árazás.

A külpiaci terjeszkedés mellett nem vetődött fel, hogy a játékokon kívül más termékek piacán is megjelenjen a cég?

Az elmúlt tíz évben nagyon sokszor került szóba ez a kérdés, és voltak is kisebb lépések ebbe az irányba, de végül is mindig az a döntés született, hogy a játékokhoz értünk, ebben a szegmensben vagyunk jók. Egyedül az iskolaszerek és a baba-mama termékekhez kapcsoló kiegészítők piacán jelentünk meg, mivel ezek nagyon hasonló módon működnek, mint a játékpiac, illetve kapcsolódnak fő célcsoportunkhoz.

Alapvetően két nagy modell figyelhető meg az e-kereskedelmi piacon. Az egyik a kvázi hipermarketszerű modell, ahol nagy szereplők jelentős tőkével, reklámköltéssel vannak jelen. A másik modell pedig a specializálódás. Úgy véljük, mi azzal kerülhetünk jó pozícióba a piaci versenyben, ha valamire szakosodunk. A nagy webáruházakban is kaphatók játékok, de ehhez a termékcsoporthoz nem ért úgy senki, mint mi. Ebben a szegmensben kívánunk a legjobbak lenni.

Magyarország még mindig erősen készpénzcentrikus országnak tekinthető, a kiskereskedelmi forgalom csak körülbelül 20 százaléka történik elektronikusan. Önöknél mekkora a bankkártyás fizetések aránya, illetve mit tesznek az elektronikus fizetés minél szélesebb elterjedéséért?

A bankkártyás fizetések arányát tekintve hozzuk a hazai átlagot. Megfigyelhető nálunk is, hogy évről évre egyre többen vásárolnak bankkártyával. Sokat segítenek ebben a csomagátadó automaták, ahol kártyával lehet fizetni. Továbbá egyre jobban megfigyelhető, hogy a futárszolgálatoknál is van mód kártyás fizetésre.

Azzal kapcsolatban, hogy a magunk részéről mit teszünk az elektronikus fizetés minél szélesebb elterjedéséért, az mondható el, hogy a MasterCarddal közösen minden évben próbálunk olyan kezdeményezést elindítani, amely révén megéri a vásárlóknak bankkártyával fizetni. Tavaly tettük lehetővé a honlapunkon, hogy a MasterCard digitális fizetési megoldását, a MasterPasst is tudják használni a vásárlóink. Ez valójában egy mobiltárca, amelyben csak egyszer kell beregisztrálni a bankkártyát, és utána az egyes vásárlásoknál már csak egy gombnyomásra van szükség a fizetéshez függetlenül attól, hogy milyen eszközt, mobilt vagy asztali gépet használunk. Továbbá hamarosan a tőlünk vásárolt játékok esetében is lehet majd bankkártyával fizetni a futáros kiszállításnál.

Azt szokták mondani, hogy a kiskereskedők már az év ezen időszakában lázasan készülnek a karácsonyi szezonra. Önök esetében is elindult már ez a folyamat?

A játékpiac nagyon speciális szegmens. Amikor a Tesco e-kereskedelmi üzletágát vezettem, azt hittem, tudom, mit jelent a szezonalitás. A Tesco esetében a decemberi forgalom 2-3-szor nagyobb, mint egy normál hónapban. A játékpiac esetében ez a jelenség sokkal erőteljesebben figyelhető meg, a karácsonyi szezonban mintegy 10-szeres forgalomnövekedést lehet tapasztalni. Ebből adódóan az egész év sikeressége a karácsonyi szezonon múlik. Erre a felkészülés valóban már elkezdődik nyáron. Most kezdjük el látogatni az árubemutatókat, illetve megrendelni a karácsonyi termékeket. Az áruk pedig augusztus elejétől kezdenek beérkezni a raktárunkba. A szezon pedig majd november-decemberben csúcsosodik ki.

Lehet már tudni, hogy mik lesznek az idei karácsony slágertermékei?

Ilyenkor azért még elég nehéz ezt megmondani, de évek óta látszik az a trend, hogy egyre népszerűbbek az interaktív játékok. Ma már akár egy plüssfigurától is azt várják el, hogy beszéljen, bólogasson, mozogjon. A tavalyi karácsonyi szezont jelentősen meghatározta az éppen abban az időszakban a mozikban bemutatott új Star Wars epizód. Várhatón megint ad egy nagy alaptémát az, hogy most télen kerül a mozikba a legújabb Star Wars film, a Rogue One. Továbbá a társasjátékok európai viszonylatban kiemelten népszerűnek számítanak Magyarországon. Úgy látszik, hogy mi magyarok, nagyon szeretünk leülni társasozni, akár gyermekről, akár felnőttről van szó.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

NÉVJEGY

Őri Gergely

Okleveles közgazdászként végzett, a MOL Csoportnál kezdte karrierjét, ahol fejlesztési projektek menedzselése volt a feladata. Ezt követően a Tescónál hatékonysági területen már vezetőként folytatja pályafutását. Az e-kereskedelmi üzletág vezetőjeként 2012-től indítja el Magyarországon az anyacégnél 15 éve sikeresen működő online élelmiszer-bevásárlást. 2014-től a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzeK.org) elnökségi tagja. 2015 júliusától tölti be a 2006-ban két család (Bognár Ákos – Bognár Krisztina és Hankó Tamás – Németh Kinga társtulajdonosok) közös vállalkozásaként elindított JátékNet.hu operatív ügyvezetői posztját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik