Az egykori aranyhegyi szőlőskertek helyén ma jórészt százmilliókból épült villákat, vagy épp füves lankákat találunk, de egy itt omladozó épület, a 178 méteres magasságban fekvő Pogány-torony miatt megéri vállalni a hosszú utat.
De mit keres itt egy torony? Kilátás voltaképp nincs, megközelítése pedig túl bonyolult!
Az épület megszületésének indokát a XIX. század derekán Finnországban megszületett turanizmus (turáni gondolat) eszméjében kell keresnünk, mely a Közép-Ázsiai sztyeppéiről származó, úgynevezett turáni népek faji egységét és idővel naggyá válását hirdette. Ilyen népek voltak például a finnek, a mongolok, a törökök, és persze mi, magyarok is.
Az eszme a századforduló körül jutott el Magyarországra, 1910-ben gróf Teleki Pál későbbi miniszterelnök vezetésével pedig megalakult a Turáni Társaság (Magyar Ázsiai Társaság), melynek tagjai – így például Cholnoky Jenő geográfus, vagy Hopp Ferenc műgyűjtő – keleti gyökereinket kezdték kutatni, sőt, ázsiai kutatóutakat szerveztek és támogattak. Az első világháború egy kissé bár megtépázta a működésüket, de végül három részre szakadva – a tudományos igényességet képviselők megalapították a Kőrösi-Csoma Társaságot, a szélsőségesek pedig a Magyarországi Turán Szövetséget, mely röviddel alapítása után megszűnt, és csak a húszas-harmincas évek fordulóján támadt fel újra – folytathatták a munkát, sőt, a Turáni Társaság tagjai Finn-Észt, Magyar-Nippon, valamint Török Intézetet is alapítottak.
A harmincas évek elején ezen mozgalmak tagjaiból Bencsi Zoltán ügyvéd vezetésével alakult meg
A rendőrök által gyakran ellenőrzött csoport működéséből a merész ötletek sem hiányoztak: szobrot akartak például állítani „Ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanúhalált halt Koppány vezérünk és a vele pusztult sok-sok jó magyar emlékére”, sumér stílusú, örökké égő áldozati oltárat képzeltek a Hármashatár-hegyre, sőt, szertartásuk is elég furcsa volt:
(A képernyő négy sarkába mutató gomb megnyomásával a könyv teljes képernyőn lesz olvasható.)
Természetesen a főváros egyik fenti tervet sem hagyta jóvá. A csoport azonban nem adta fel, így egy tagjuk, Szász Farkas óbudai Aranyhegyen lévő telkén az ősi szittya isten védelmében vértanúhalált halt Koppány emlékére titokban, a Täubel Géza első terveit átdolgozó Wührl Géza rajzai szerint építették fel a hatszög alaprajzú tornyot.
A környező dombokra további tizenegy hasonló, a turáni kultúrát és vallást feltámasztó épületet terveztek, bennük örökké égő lánggal, de a város vezetése ezt a tervüket sem támogatta túlzottan.
A tizenkét-tizenhárom méter magas, hármas tagolású, várszerű épület tetejét egykor egy hatszögű márványtömbön álló turulszobor díszítette, a hegyoldalon pedig az öt magyar ős, Balázs, Botond, Lehel, Emese és Csaba tiszteletére 1939-ben ültetett – Koppány egykori szálláshelyéről, a somogyi Törökkoppányról hozott! – nyírfát körülölelő díszkert húzódott.
Ezeknek mára természetesen semmi nyoma, bár az elvadult bozótos növényzetének egy része jó eséllyel köthető az egykori díszkerthez.
Az ekkor még Koppány-toronynak nevezett építmény 1935. július 7-i felavatás sem volt zökkenőmentes, hiszen a kivonult csendőrök kardlapozták a tömeget, de a világháborúig hátralévő évek végül eseménytelenül teltek, de a harcok során a tagok jó része visszavonult, emigrált, vagy ukrajnai munkaszolgálatosként hunyt el. A csoport 1992-ben, a rendszerváltás után röviddel Magyar Vallás Közössége néven alakult újra, tagjaik talán százötvenen lehetnek.
A tornyot a háború után az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) használta légvédelmi megfigyelőtoronyként, majd azóta többször is gazdát cserélt. Az index tavaly megtalálta az ingatlan tulajdonosát, aki húsz évvel ezelőtt vásárolta azt meg, de túladni az önkormányzat általi gyors átminősítés és építési korlátozás miatt már nem tudott rajta. A 2007-ben elkészült Kerületi Szabályozási Terv szerint a telek jelentős zöldfelületű intézményi övezetbe tartozik, így akár egy vendéglátóhely is nyílhat a területen, sőt, lehetségessé válik a szűk, apró torony kilátóként való használata. Kérdés, hogy miért, hiszen a kevés környékbeli lakó, valamint a nehéz megközelíthetőség miatt jó eséllyel sosem térülne meg a befektetés.
Az építmény körül máig felbukkannak néha az építtető csoportéhoz hasonló elveket valló egyének, erre látogatásunkkor a bejárat feletti nemzetiszínű zászló, a belső térben lengedező, jelekkel zsúfolt szövetcsíkok és egy állati koponya emlékeztettek:
Az épület állapota gyorsan romlik, felsőbb szintjei a külső lépcső részleges leomlásával közel megközelíthetetlenek, de a lezuhant kövek egymásra helyezve továbbra is az épület aljában várják, hogy egyszer talán visszakerülhessenek eredeti helyükre.
Erre talán a közeljövőben van is némi esély, hiszen a torony helyi védettséget élvez. Feltéve persze, ha nem csap le előbb a turáni átok.