Gazdaság

Hiába várták a csodát a gyed extrától, kiderült, hogy nem ösztönöz munkára

kismama(210x140).jpg (Array)
kismama(210x140).jpg (Array)
Kapcsolódó cikkek

Bár áttörést vártak tőle, szinte semmilyen eredményt nem hozott a nők foglalkoztatásában a gyed extra – derül ki a Magyar Nemzet által megismert legfrissebb adatokból. A munkabér mellett járó pluszpénz az utóbbi egy évben nemhogy nem ösztönözte munkába állásra a kisgyermekes édesanyákat, de még tízezer fővel nőtt is azoknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak a gyermekükkel.

Pedig a gyed extra jelentős összeget hagy az állást vállaló kisgyermekes anyák, illetve családjuk zsebében. Az intézkedéscsomag 2014. januári bevezetése előtt gyes mellett csak részmunkaidőben lehetett dolgozni, aki pedig gyed mellett munkába állt, elvesztette jogosultságát a járandóságra. A kormány azonban lehetővé tette, hogy a gyermek egyéves kora után munkába álló szülő bére mellett a gyermekgondozási ellátást is megkapja, ami havonta akár 100 ezer forint pluszpénzt is jelenthet a családnak.

Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy nem hoz majd lényeges áttörést a gyed extra, de a dolgozó anyák számának csökkenésére senki sem számított.
A gyed extra igénybevétele legjobban a diplomás nőkre jellemző, akiknek karrierjét, szakmai fejlődését leginkább veszélyezteti a gyermekgondozással eltöltött hosszú távollét. A korábban inaktívak, az alacsony iskolai végzettségűek, a minimálbért keresők azonban továbbra is a teljes ellátási időszak kihasználásában érdekeltek, ezen nem tudott változtatni az utóbbi évek családpolitikája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik