Gazdaság

A Lidl összesen 20 százalékkal emeli a fizikai dolgozók bérét idén

lidl (Array)
lidl (Array)

A kormányzati törekvésekkel összhangban, a kereskedelmi szektorban a legnagyobb mértékű béremelést hajtja végre a Lidl Magyarország – adta hírül a cég közleményében. A 2016-os komplex bérfejlesztési folyamat első lépéseként március 1-jétől 5 százalékkal emelkedett, július 1-jétől további 15 százalékkal nő a vállalat minden fizikai dolgozójának fizetése országszerte. Az áruházlánc a 2016-os gazdasági évben 1,2 milliárd forintot invesztál az alkalmazottak támogatásába, ezen felül a kereskedelmi szakdolgozók bérminimumának definiálását is javasolja.

Úgy érzik, élen járnak

A szektorban jellemző átlagbéreknél magasabb fizetést, képzéseket és egyéb béren kívüli juttatásokat nyújtó kereskedelmi cég saját bevallása szerint évek óta élen jár a dolgozók javadalmazásában. A jelenlegi bérfejlesztés a vállalat több mint 4000 munkavállalójának 90 százalékát, az értékesítésben és a logisztikai központokban dolgozókat érinti, akik július 1-jével összesen 20 százalékos fizetésemelésben részesülnek.

Mindezen felül az áruházlánc április 1-jével ingyenes egészségügyi szakellátásokat, szűrővizsgálatokat, illetve élet-és balesetbiztosítást tartalmazó, minden dolgozó számára elérhető egészségprogramot vezetett be. Márciustól, a meglévő cafeteria-rendszeren felül az összes munkavállalónak kedvezményprogramot is kínál az áruházlánc, melynek keretében 5-20 százalékos árengedményt vehetnek igénybe a dolgozók 45 partner üzlethálózatában.

Tőzsér Judit PR-vezető szerint felelős vállalati működésükben stratégiailag kiemelt szerepe van a munkavállalók támogatásának. Kiváló szakemberekkel dolgoznak együtt, ezért minden rendelkezésükre álló eszközzel segíteniük kell őket. Ezen túlmenően, a kereskedelmi szakdolgozók védelmének érdekében a szektorban definiált bérminimum megvalósítást is javasolják.

Az áruházlánc Magyarországon 2004-ben jelent meg a piacon, amikor első logisztikai központját és 12 üzletét megnyitotta. Mára már 165 áruháza, 3 logisztikai központja és több mint 4000 dolgozója van hazánkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik