Gazdaság

Márciusban 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Az év harmadik hónapjában 5,5%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, amihez mindhárom fő termékcsoport hozzájárult, azaz az élelmiszer, nem-élelmiszer, valamint az üzemanyag is – írta az MTI a KSH-ra hivatkozva.

Az utóbbi két termékcsoport esetében a növekedési ütem átlagosan 7,2%, illetve 6,1% volt az első negyedévben, ami alig marad el a tavalyi év egészében tapasztalt lendülettől.

Ürmössy Gergely az Erste elemzője szerint, az élelmiszer-kiskereskedelem esetében láthattunk megingásokat, hiszen a negyedévben csupán 1,8%-kal bővült, azonban úgy látjuk, hogy egyelőre nincs ok az aggodalomra, hiszen az ingadozások jelentős részét magyarázza az elektronikus pénztárgépek fehérítőhatása, illetve annak elmúlása.

Az elemző úgy véli, hogy folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése és kitarthat a lendület az év egészében, várakozása szerint 3-4% lehet az átlagos növekedési ütem idén. A második negyedévtől támogató tényező lehet a vasárnapi boltzár feloldása. Ugyan a hatás mértéke nehezen becsülhető, de úgy látjuk, hogy az intézkedés stabilizálhatja, kismértékben gyorsíthatja a kiskereskedelmi forgalom bővülését.

Az első negyedévben látott kiskereskedelmi adatok összhangban vannak a várakozásainkkal és megerősítik azt az álláspontunkat, hogy a GDP növekedés gerincét idén a háztartások fogyasztása adhatja. Ezt támasztja alá a gyorsütemű reálbérnövekedés is, amely elérte a 6,9%-ot az év első két hónapjában. Fenntartjuk várakozásunkat, így idén továbbra is 2,2%-os GDP növekedést várunk. Jövőre újra gyorsulhat a GDP növekedési üteme, elérheti a 2,6%-ot – az előrejelzésünket övező pozitív kockázatok miatt pedig meg is haladhatja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik