Gazdaság

Verseny nélkül adtak 400 milliós megbízást a csalásgyanúba keveredett tanácsadóknak

Ráadásul épp a közbeszerzések szabályosságát kell ellenőrizniük.

Újabb négyszázmilliós megbízással stafírozott ki a Miniszterelnökség két olyan tanácsadót, akik az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatában érintettek. A megbízást ráadásul verseny nélkül nyerték el – írja a Világgazdaság.

A Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, valamint a CEU Tender Kft. (utóbbinak nincs köze a Közép-Európai Egyetemhez) egyedüli ajánlattevőként nyert, hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban. Az uniós forrásból finanszírozott tanácsadási megbízás keretében ráadásul éppen a közbeszerzések szabályosságát kell ellenőrizniük a nyerteseknek.

A lap emlékeztet, hogy a CEU Tender tagja volt annak a konzorciumnak, amely 960 milliós tanácsadói tendert nyert el az uniós forrásokat korábban menedzselő Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől, majd további 256 millióval megtoldotta a rendelést. Később a kft. az akkor még Nagy és Pál Ügyvédi Iroda néven futó formációval közösen több mint egymilliárd forintnyi munkát nyert el.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal helyszíni vizsgálata ezeknél a tendereknél számos olyan súlyos szabálytalanságot gyanított, amelyek miatt a közbeszerzések ellenőrzésére tavaly kifizetett 2,4 milliárd forint teljes összegének visszafizetését javasolta. Adócsalás, hűtlen kezelés, vesztegetés, csődbűncselekmény, magánokirat-hamisítás és passzív korrupció is felmerült, az európai hivatal jelzése alapján a Fővárosi Főügyészség is nyomozást rendelt el.

Mindez szemmel láthatóan nem rendítette meg a Miniszterelnökség bizalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik