Gazdaság

Varga Mihály bejelentette, mekkora lesz a nyugdíjemelés

Jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak. A költségvetés készítésekor cél, hogy az ellátások megőrizzék reálértéküket, ezért a tervezett infláció mértékével egyező nyugdíjemelésre tesz a kormány javaslatot, hangsúlyozta a miniszter a lap hétfői számában megjelent cikk szerint.

Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy az áremelkedések ütemét jelentősen csökkenteni fogja az áfacsökkentés. Mint ismert a baromfihús és a tojás áfájánál 22 százalékpontos (27-ről 5 százalékra), a tej áfájánál pedig 13 százalékpontos (18 százalékról 5 százalékra) mérséklést terveznek, illetve az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adóját 9 százalékponttal faragnák le (27 százalékról 18 százalékra).

A lap kitér arra, hogy az árindexkövető nyugdíjemelések bevezetése óta rendre 2 százalék körül vagy a feletti mértékben emelkedett az ellátások reálértéke – az utóbbi két év negatív inflációs mutatói miatt is. Az idén várhatóan további 1,3 százalékkal emelkedik a reálnyugdíj, így 2010 óta az ellátások vásárlóértéke összességében 10 százalékkal növekedhet.

Kiemelt kép: 24.hu / Pál Anna Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik