Gazdaság

Mindenki megnyugodhat, a legnagyobb rendben zajlanak az állami földeladások

Ángyán József, az Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára közzétette legújabb, a Fejér-megyei földeladásokról szóló jelentését. A dokumentumból nemcsak az derül ki, hogy Orbán Viktor szűkebb pátriájában értékesítették a legtöbb és a legjobb minőségű állami földet, hanem az is, hogy itt érvényesült a leglátványosabban a politikai befolyás a nyertesek kiválasztásánál, írtuk korábban.

A volt államtitkár állítja, Fejérben 392 eladott földből mindössze 101 került helyi gazdákhoz, az eladott földek húsz százaléka. Hatvannyolc településből pedig 29-en egyetlen helyi gazda sem nyert, ilyen hely Alcsútdoboz is.

Ángyán szerint a fejér megyei földek 28,7 százalékát, vagyis 4753 hektárt nyertek meg olyanok emberek, akik a szabályok szerint részt sem vehettek volna az árveréseken.

Az Agárszektor ezért a Nemzeti Földalaphoz fordult. Az NFA szerint nem az árverezők bejelentett lakcímét kell ilyen esetben vizsgálni, hanem életvitelszerű lakhelyüket, ezt pedig minden nyertes igazolta a helyi jegyző által kiállított közokiratnak minősülő hatósági bizonyítvánnyal.

Az alap egyébként érvényteleníthetné az árverések eredményét, ha felmerülne, hogy valaki jogosulatlanul vett részt és nyert a liciteken. De ilyen még nem történt, mondják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik