Gazdaság

Kevesebbet mosolyogtak a magyar eladók tavaly

elado(210x140)(1).jpg (eladó, kassza, )
elado(210x140)(1).jpg (eladó, kassza, )
Kicsivel kevesebbet mosolyognak a magyar eladók, mint a megelőző 2 évben, köszönteni viszont az esetek több mint 90 százalékában köszöntik a vevőket - derül ki abból a vevőkiszolgálási felmérésből, melyben 61 ország próbavásárlást végző szolgáltatói vettek részt világszerte, több mint 1,1 millió esetet vizsgálva.

Az üzletekben Magyarországon a vizsgált esetek 91 százalékában köszöntötték a vevőket. A mosolynál viszont a magyarok csak 77 százalékot értek el a megelőző évi 81 százalékhoz képest. A kiegészítő termékek, szolgáltatások ajánlásában, azaz a kapcsolt értékesítések terén viszont 52 százalékos eredménnyel végeztek, mely javulást jelent a korábbi évekhez képest.

Hazánk összesítésben a középmezőnyben végzett. A mosolygás és köszöntés területén a minimális visszaesés jól mutatja, hogy a vevőkiszolgálás terén van még hova fejlődni, és folyamatosan szükség van a terület gondozására – tájékoztat a ClientFirst Consulting Kft.

Átlagos mosoly

A világátlag mosolygásban 83 százalék, az üdvözléseket vizsgálva 87 százalék. Világszinten 56 százalék kapott ajánlatot egyéb termék megvásárlására, szolgáltatás igénybevételére a tizenkettedik alkalommal elvégzett kutatás szerint. A mosolygásnál és üdvözlésnél a tavalyi évhez hasonlóak az eredmények, a kapcsolt értékesítés – mely a kezdetek óta a legalacsonyabb mutatóval bír – a 2004-es első felméréshez képest 14, tavalyhoz képest pedig 3 százalékos javulást mutat. Jelentős különbségek vannak azonban az egyes földrészek, országok és iparágak között.

Felzárkóztunk

Hazánk 2008 óta vesz részt a felmérésben, változó mutatószámokkal. Úgy tűnik, az elmúlt években sikerült a világátlaghoz felzárkózni, a legjobban teljesítő országok eredményeit viszont egyelőre nem tudjuk elérni” – értékelte az adatokat a felmérést készítő cég ügyvezetője, Mózes István. Hozzátette: a világszintű felmérés eredményei ismét igazolták számukra, hogy kiemelten szükség van az ügyfélkiszolgálás színvonalának gondozására, folyamatos fejlesztésére. A vállalatoknak fel kell ismerniük, hogy a kitartó munka meghozza az eredményt.

Azok a cégek például, amik bekapcsolódtak a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálás Programba, a hazai átlaghoz képest rendszeresen jobban teljesítenek. A legfrissebb eredmények alapján a vásárlók 78 százalékát üdvözölték mosolyogva, 97 százalékukat köszöntötték. A kapcsolt termékek ajánlásánál pedig 66 százalékot értek el a program résztvevői.

Nem a fejlesztés az első gondolat

Magyarországon egyelőre még kevesebb azon vállalkozások száma, amelyek a fejlesztéssel kezdenek és ezáltal bevételnövekedést realizálnak. Gyakoribb, hogy a cégek csak azt követően gondolnak a fejlesztésre, miután már összegyűlt erre a keret. Szakértők szerint azonban az előbbi jóval gyorsabb és látványosabb növekedést hoz, míg utóbbi sok esetben meg sem valósul, mert a pénzt más területre csoportosítják végül. Ezért mindenképpen szükség van egyfajta szemléletváltásra – véli Mózes István.

Mosolygás: Írország megismételte a tavalyi kiváló teljesítményt és ismét az élen végzett mosolygásban: 100 százalékos eredménnyel. A második helyen megosztva Spanyolország és Svájc áll 97-97 százalékkal . A legkevesebbet a hongkongi vevőkiszolgálók mosolyognak (46%), de a lista végén végzett még Makaó (53 százalék) és Horvátország (59 százalék) is. Világszerte átlagosan a legtöbbet (89%) az autóiparban, a legkevesebbet a közlekedésben dolgozó kiszolgálók (43%) mosolyognak.

Üdvözlés: A lista élén 4 ország végzett, melyből 3 dél-amerikai. Írország mellett Guatemala, Venezuela, Paraguay 100 százalékos eredményt ért el az üdvözlés terén, de Costa Rica is az élmezőnyben végzett 99 százalékkal. Szintén az élmezőnyt erősíti az üdvözlést vizsgálva Görögország, Panama és Svájc is egyaránt 99 százalékos mutatóval. Hongkongban és Makaón viszont kevesen (53 százalék) köszönnek a vevőknek. Iparági szinten a kormányzati (94 százalék) és az egészségmegőrző, szépségápolási (health & beauty) (93 százalék) ág végzett az élen üdvözlésban, a legrosszabb eredményt pedig a közlekedési terület (67 százalék) produkálta, bár a tavalyi szintén utolsó helyezéshez képest a javulás 12 százalékos.

Kapcsolt értékesítés: A felmérések kezdete óta ez a tényező mindig is alacsonyabb eredményeket hoz, mint az üdvözlés vagy a mosoly. A listát a dél-amerikai országok vezetik, akárcsak a korábbi években. Guatemalában az esetek 93 százalékban ajánlottak az eladók más terméket vagy szolgáltatást a vevőnek, míg Costa Ricán 87 százalékban. A legrosszabb eredményeket, akárcsak tavaly, Japánban (23%) mérték. Az iparágakat vizsgálva a szabadidőszektorban születtek a legmagasabb értékek (7 százalék), amely tavaly viszont az utolsó helyen állt, így jelentős a javulás (25 százalék). A felmérés szerint az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) szektorban ajánlottak legkevésbé kiegészítő termékeket és szolgáltatásokat az eladók (33 százalék).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik