Gazdaság

Rengeteg hamis tojást vontak ki a forgalomból

85 ezer Lengyelországból származó, jelöletlen tojás forgalmi korlátozását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) egy Bács-Kiskun megyei ellenőrzés során. A trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar „kistermelőknek” akarta értékesíteni termékét.

A KÜI szakemberei a tojáscsomagoló üzem ellenőrzése során több szabálytalanságot is találtak. Az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem egyéb laboratóriumi eredményeket. A szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően „B” osztályba, hanem részben tisztára csiszolták, illetve összegyűjtve megmosták, majd száraztészta-készítőknek, cukrászatoknak értékesítették.

Az üzemben tárolt tojástételek közül végül ötöt, összesen több mint 125 ezer tojást vont ki a forgalomból és helyezett hatósági zár alá a KÜI. A több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojáson túl további 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket zároltak. Továbbá mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojás forgalmi korlátozását azért kellett elrendelni, mert a tojásrakást követő 10 napon belül nem végezték el az osztályozást, jelölést és csomagolást.

Az étkezési tojásokat és csomagolásukat – Uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján – a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. A tojásokat „A ”és „B” minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak „A” minőségű termékekkel találkozhatnak a vásárlók. Az élelmiszerek nyomonkövetésének biztosítása érdekében az „A” minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot, ami hét részből áll. Segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forint bírság várható. Az érintett vállalkozás adatai itt érhetőek el (a táblázatból kiderül, hogy a Tass-on található Biwin Tojás Kft.-nél volt gond.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik