Gazdaság

Brutálisan visszaesett az építőipari termelés

Elapadtak az uniós források, azonnal padlóra került az építőipar.

Elapadtak az uniós források, azonnal padlóra került az építőipar.

Az uniós forrásokból végzett munkák tavalyi befejezése után januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítéssel foglakozó vállalkozások termelése csökkent.

Az előző hónaphoz hasonlítva 13,0 százalékkal zsugorodott az építőipar termelése a szezonálisan és munkanappal kiigazított mutató szerint.

A megkötött új szerződések volumene 21,8 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 24,7, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 19,6 százalékkal. Így az építőipari  rendelésállomány 44,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbival szemben,  az épületek építésére vonatkozó szerződésállomány  42,3 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 66,5 százalékkal kisebb volt január végén.

A zsugorodás oka, hogy az ágazatból már hiányoznak a 2015-ig lehívható EU-források.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik