Gazdaság
kozmunka(960x640).jpg (közmunka)

Bárkiből lehet közmunkás

24.hu
24.hu

2016. 02. 15. 10:57

Korábban a témában:

Decemberben csaknem 230 ezer közmunkást tartottak számon, több mint 40 százalékkal többet, mint egy éve. Körükben bár nem jelentős a diplomások aránya, de számuk megduplázódott az egy évvel korábbihoz képest – írta az Azénpénzem.hu.

A portál a közfoglalkoztatási honlapot átböngészve arra a következtetésre jutott, igaz lehet az ellenzék által többször emlegetett jelenség, amely szerint nem ritka, hogy alkalmazottakat bocsátanak el, majd közmunkásként foglalkoztatják vissza őket.

Az idén pedig beindul a közmunkások idénymunkába terelése is. Május elsejétől elvileg bármelyik munkáltatónak csak jeleznie kell, hány közfoglalkoztatottat alkalmazna.

Azt is megállapítják, hogy az emberek ide-oda terelgetése a bérszínvonalat még lejjebb nyomhatja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.