Gazdaság

Uniós pályázatokkal csaltak – vádat emeltek 4 magyar ellen

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt négy személlyel szemben nyújtott be vádiratot uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – egy 49 éves férfi – 2008 októberében nyújtott be pályázatot uniós támogatás elnyerésére. A pályázati kiírás célja vállalkozások innovációs tevékenységének támogatására irányult. A forrást nagyrészt az Európai Unió költségvetése, kisebb részében pedig Magyarország költségvetése finanszírozta.

A vádlott által képviselt cég a pályázat szerint a kutatási-fejlesztési tevékenységet egy vidéki telephelyen végezte volna. A projekt céljaként pedig egy már létező, elsősorban kutyák számára kialakított – eredetileg rehabilitációt szolgáló – hidroterápiás futópad továbbfejlesztését jelölte meg. Ennek lényege szerint a kutyák rehabilitációján kívül a cél a megelőzés, a kutyák életminőségének javítása, egészségmegőrzés és fittségük fenntartása.

A vádlott a pályázatban a projekt összes költségét mintegy 250 millió forintban jelölte meg és ahhoz 45% vissza nem térítendő támogatást igényelt több mint 110 millió forint összegben. Ebből előlegként csaknem 45 millió forint került a részére kifizetésre.

Eszük ágában sem volt megvalósítani a pályázatot

A vádlott a pályázatban azonban a vád szerint valótlan adatokat közölt, a pályázatban leírt fejlesztést sem módjában sem szándékában nem állt megvalósítani. A fejlesztés helyszíneként megjelölt vidéki telephely még közművekkel sem rendelkezett, ott kutatást, fejlesztést nem lehetett végezni.

A vádlott a kapott előlegből nem végzett semmilyen kutatási-fejlesztési tevékenységet, célja kizárólag a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt.

A támogatás kifizetéséhez a férfi fiktív számlákat, valótlan tartalmú iratokat használt fel, amelyek kiállításában a vád szerint az ügy többi vádlottja nyújtott neki segítséget.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, amelyet az elsőrendű vádlott tettesként, három társa pedig bűnsegédként követett el. A vád tárgyává tett bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik