Gazdaság

Az autóipar novemberben nem volt a csúcson

autogyar(210x140).jpg (Array)
autogyar(210x140).jpg (Array)

2015 novemberében az ipari termelés volumene 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index 7,0 százalékkal emelkedett – derült ki a KSH második becsléséből, amely hajszálra megegyezett az elsővel.  Az előző hónaphoz (októberhez) viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,4 százalékkal csökkent.

Export és belföldi értékesítés

Az ipari export volumene 10,4 százalékkal meghaladta a 2014. novemberit. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét adó két alág közül a 39 százalékot kitevő járműgyártás kivitele 14,1 százalékkal nőtt. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 15,6 százalékát nyújtó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 8,3 százalékkal emelkedtek.

Az ipar belföldi értékesítése 3,6, ezen belül a feldolgozóiparé 8,7 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2014 novemberéhez viszonyítva a feldolgozóipar termelése 10,3, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 7,2 százalékkal emelkedett. A csekély súlyú bányászaté jelentősen, 30 százalékkal visszaesett.

Feldolgozóipar

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül csak egyben csökkent a termelés. A többi alágban 0,6 és 24% közötti volumennövekedést mértek az előző év azonos hónapjához képest.

  • A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint háromtizedét képviselő járműgyártás kibocsátása 15,1 százalékkal bővült. (Összehasonlításul: októberben még kiugró, 27 százalékos volt a bővülés.) Az alkatrészeket előállító szakágazatokban a növekedés üteme még ennél is magasabb volt.
  • A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelés 12 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az iparág minden szakágazatában (egy kivételével) nőtt a kibocsátás, a legnagyobb súlyúban, az alág több mint 40 százalékát kitevő elektronikus fogyasztási cikkek gyártásában 4,1 százalékkal.
  • A harmadik legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelés több mint 10 százalékát kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 8,0 százalékkal emelkedett, mind a hazai, mind a külpiaci eladások élénkülésével összefüggésben. Az alág 11 alágazatából kilencben 2,7 és 29% közötti volumenbővülést, kettőben visszaesést mértünk. A legnagyobb (az alág termelésének 24 százalékát képviselő) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 10,6 százalékkal nőtt, míg a legnagyobb mértékben, 29 százalékkal a csekély súlyú dohánytermék gyártása emelkedett.
  • Két közepes súlyú alágban is folytatódott a növekedés: a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában 19,0, valamint a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában 14,5 százalékkal bővült a termelés.
  • A kis súlyú egyéb feldolgozóipar 2015-ös, eddigi legnagyobb mértékű (24 százalékos) növekedését mértek. Az alág mindhárom ágazata 10% felett bővült, a legnagyobb mértékben (33%) az ipari gép, berendezés, eszköz javítása.
  • Egyhavi csökkenés után a szintén közepes súlyú gép, gépi berendezés gyártása 5,4 százalékkal emelkedett. Ezt tükrözik az iparág rendelési mutatói is.
  • A többi alággal ellentétben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás termelése visszaesett (11,2 százalékkal), mindkét értékesítési irányban csökkenés volt.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 12,9 százalékkal emelkedett 2014 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 25, az új exportrendelések 11,4 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 13,2 százalékkal meghaladta a 2014. novemberit.

Az év első 11 hónapjában

2015. január–novemberben az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 7,3 százalékkal emelkedett. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 9,6, a 36 százalékát képviselő hazai értékesítésé 3,0 százalékkal nőtt.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 4,7 százalékos bővülése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,9 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés minden régióban emelkedett. A legnagyobb mértékben, 10,2 százalékkal bővült a volumen ebben az időszakban Dél-Alföldön, a többi régióban 4,2 és 9,6% között nőtt a kibocsátás.

Varga Mihály így kommentálta az adatot

Tavaly novemberben az ipari termelés növekedési üteme jelentősen meghaladta az Európai Unió ipari termelésének átlagát – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán. Varga Mihály a KSH frissen közzétett adatait kommentálva kiemelte: az ipari termelés teljesítménye mögött főként a feldolgozóipar javulása áll, az ipari termelés bővülését a járműipar és a gumiipar is jelentősen befolyásolta. Az ipari termelés növekedéséhez a gyógyszeripar és az élelmiszeripar mellett a fémipar és az elektronikai gyártás is hozzájárult – tette hozzá.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy 2015 első tizenegy hónapjában 7,3 százalékos volt az ipari termelés bővülése, tehát lényegében 2013 tavasza óta folyamatos növekedés tapasztalható a magyar iparban. Varga Mihály a tárca idei évi terveiről elmondta: az év első felében várhatóan lezárul a Nemzeti Adó-és Vámhivatal és a szakképzési rendszer átalakítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik