Tizenhat lakást vásároltak meg arab országokból érkezők Komlón, míg az előző években ehhez hasonló vétel sem volt – írja szerdai számában a Népszabadság a város polgármesteri hivatalától származó információra hivatkozva.
A vásárlók nagy része kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Iránból és Szíriából is. Az arabok lakásvásárlásait egy kuvaiti tulajdonú, pécsi bejegyzésű cég intézi. A tulajdonosok arra használják a komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, valamint Budapestre, Bécsbe és az Adriára.
A lap szerint már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok állampolgárai.