Gazdaság

50 fogoly meggyilkolásában lehet érintett az egykori bosnyák parancsnok

Háborús bűncselekmények elkövetésének gyanújával a bosznia-hercegovinai rendőrség kedden letartóztatott egy volt bosnyák tábornokot – jelentette a Nezavisne Novine című szarajevói lap. Sakib Mahmuljin a gyanú szerint az 1992-1995-ös boszniai háború idején a bosnyák csapatok egyik parancsnokaként háborús bűnöket követett el fogva tartott szerbekkel szemben, amikor nem akadályozta meg, hogy az általa felügyelt területen egy, a boszniai muzulmán hadseregben szolgáló mudzsahed egység mintegy 50 foglyot elraboljon és meggyilkoljon. A mudzsahedek külföldi iszlamista fegyveresek voltak, akik zsoldosokként, illetve félkatonai egységként a bosnyákok oldalán, a szerbek és horvátok ellen harcoltak a boszniai háború idején.

A foglyokat a bosnyák katonák ejtették, a feltételezések szerint pedig a most elfogott Sakib Mahmuljinnak parancsnokként tudomása volt arról, hogy mire készülnek a mudzsahed alakulatok, de nem vette elejét a támadásnak, illetve később sem büntette meg az elkövetőket.

A boszniai háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és majdnem kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Háborús bűnök miatt eddig több mint kétszáz embert ítéltek el, többségében szerbeket.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons   Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik