Offshore milliárdosok csapolják a magyarok pénztárcáját

Magyarország egyike az offshore vagyonkimentés által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő országnak. Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a mostani magyar államadósság két és félszeresét teszi ki. Az államkasszából hiányzó adó nagyjából 242 milliárd dollár, és ez megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Ukrajnát és Kazahsztánt is – idézte a fentieket egy 2012-es nemzetközi kutatás hazánkra vonatkozó megállapításaiból Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem kutatója, volt APEH elnök, egy, az offshore adóparadicsomokról szóló beszélgetésen hétfő este a Millenárison.

Az eseményt a DemNet Alapítvány szervezte. Az volt a céljuk, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az offshore adóparadicsomokra, és általában a túlsúlyra törő globális pénzügyi rendszerre, amely aláássa a demokráciát. Arról van szó, hogy a multinacionális vállalatok és a világ legvagyonosabb emberei egyszerűen megússzák az adófizetést, miközben az átlag állampolgár fizet az olyan közszolgáltatásokért, mint az egészségügyi ellátás, iskolák, utak és minden más, ami az adónkból épülhet.

Miközben az egyszerű állampolgárokon, azaz a többségen egyre nagyobb az adóterhelés, a gazdagok és a multicégek alig fizetnek adót. Ez részben a globálissá vált offshore adókimentésnek köszönhető, amelyben Magyarország is érintett. Érezzük, hogy ez nem jól van így, ezen változtatni kellene, erre hívták fel a figyelmet a szervezők és a meghívottak.

A DemNet eseményén a hazai közönség először láthatott egy brit dokumentumfilmet az adóparadicsomokról (Pay We Price, r.: Harold Crooks, 2015.), majd a filmvetítés után meghívott szakértő vendégek beszélgetését hallgathatta meg a témáról. A beszélgetésen Pitti Zoltán mellett, Oszkó Péter jogász, volt pénzügyminiszter, és Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója vett részt. Tudósításom a dokumentumfilm, a kerekasztal-beszélgetés, illetve némi utánaolvasás alapján készült.

Két csoport kezében az offshore vagyon

Ha a Kajmán-szigetek holnap elsüllyedne az óceánban, nem változna semmi, mert ugyanúgy megmaradna a világ egyik offshore nagyhatalmának. Bár a világ offshore pénzügyi vagyonának 20 százaléka itt van bejegyezve, a valóságban a pénz multinacionális nagyvállalatok és a világ leggazdagabb embereinek bankszámláin található a londoni Cityben, Svájcban vagy Szingapúrban. A Kajmán-szigetek központi bankjának elnöke soha nem dolgozott pénzügyi területen. Ő egy stróman, aki 25 éve aláírja, amit elé tolnak neki – hangzott el a brit dokumentumfilmben.

Kicsit utánaolvasva, kiderül: a világ teljes pénzügyi vagyonának 20 százaléka lehet offshore központokban. Ennek döntő része feltehetőleg soha nem adózott sehol. Ez a vagyon nagyjából 18 500 milliárd dollár lehet, ami 41 444 000 milliárd forint, a magyar GDP 150-szerese – írja a Tax Justice Network jelentése.

A felfoghatatlan méretű offshore vagyont két csoport tartja a kezében a világon: a multinacionális vállalatok és a világ leggazdagabb emberei. Vajon hány kórházat, iskolát, óvodát lehetne építeni ebből a vagyonból, amelyet eltitkoltak a nemzeti adóhatóságok elől világszerte? – kérdezheti a tisztelt olvasó.

A világban nagyjából a hatvanas évektől az a trend, hogy a multinacionális vállalatok világszerte egyre kevesebbet adóznak a saját országukban. Az Amazonnak, a Starbucksnak nincs székhelye Európában, a számlázás Luxemburgból történik, ami Európa egyik adóparadicsoma. A Google éves adózatlan nyereségének 80 százalékát egy bermudai fantomcégen keresztül optimalizálja. Így a teljes adófizetésének nagyjából a felét megússza.  Az USA-ban 1952-ben még az állam adóbevételeinek 32,1 százalékát adta a társasági adó, tavaly már csak 8,9 százalékát – hangzott el a filmben.

A multik azt mondják erre, nagyon sok iparűzési adót fizetnek, és közterhek formájában visszaadják az államnak a nyereségük egy részét. Ez igaz, de ezt ugyanúgy el lehet mondani az egyszerű brit kisvállalkozóról is, aki egyébként éppen a multik miatt megy tönkre – hangzott el a filmben egy brit parlamenti bizottság ülésén, ahol a Starbucksot és az Apple képviselőit hallgatták meg, illetve vonták felelősségre igen kemény szavakkal a brit politikusok a cégek ellen indult vizsgálatok kapcsán.

Magánemberek

Nemcsak a multik, hanem a nagyon gazdag magánszemélyek is offshore-ban tartják vagyonukat. És ezek nem feltétlenül piszkos vagyonok, de többnyire azok. Tehát a zavarosban halászó politikusok, fegyverkereskedők, strómanok, tőzsdeügynökök, milliárdosok mellett ugyanúgy megtalálhatók vállalatbirodalmakat felépítő üzletemberek, neves bankvezérek, vagy ismert emberek, akik tisztességes úton szerezték vagyonukat.

A gazdagok azt mondják, keményen megdolgoztak a vagyonukért, és nem hajlandóak tőkejövedelmük felét befizetni az amerikai, brit, svájci, svéd, esetleg magyar államkasszába. Azt is mondják, ők a legnagyobb személyijövedelem-adózók, és ha ők nincsenek, munkahelyek ezrei nem jöttek volna létre. Nekik ez a pénz jár, mert ők sokkal többet adtak bele a közös kasszába, mint amennyit kivesznek, és ez így erkölcsös.

És mi a helyzet Magyarországon?

Ahelyett, hogy értelmetlen kapitalista-gyalázásba és demagóg multiellenességbe fordulna a cikk, nem árt felidézni: a magyar állam számára is közismert, hogy majdnem minden jelentősebb gazdasági szereplő offshorozik hazánkban. Nemcsak a multinacionális vállalatok, illetve egyes szolgáltatóközpontok, hanem a magyar tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncok, pénzügyi cégek, ingatlanfejlesztők, és más válallatok is kiviszik a tőkejövedelmüket, a külföldiekhez hasonlóan. Ez egy globális probléma, és a világ minden országát érinti.

A beszélgetés legérdekesebb részei éppen azok voltak, amelyben a résztvevők hazai tapasztalataikat osztották meg a közönséggel. A résztvevők személyes élményeik alapján visszaemlékeztek egykori hivatali idejükre, illetve részben megerősítették a fenti állításokat.

A beszélgetésből az körvonalazódott bennem, hogy a magyar vagyonkimentés a hazai adórendszer 1988-as megalakulásával egyidős, illetve komoly magyar vállalati és egyéni érdekek (ami Magyarországon sajátosan is egybefonódik) akadályozzák elsősorban, hogy a törvényalkotás, a mindenkori kormány érdemben kezelje ezt a problémát.

Pitti Zoltán, aki az APEH elnöke volt 1994-1997 között, például elmondta: ő a Pénzügyminisztériumban 1992-ben találkozott először magyar offshore vagyonokkal, amelyeket külföldre vittek ki.

A minisztérium érzékelte ezt a problémát. Próbáltunk felállítani egy akciócsoportot, hogy kövesse, tárja fel ezeket az offshore ügyeket, de ez kudarcba fulladt.

Azt mondta, azért fulladt kudarcba, mert 1992-ben nem voltak képzett, nyelveket beszélő adóellenőrök, nem volt számítástechnikai infrastruktúra, és a kétezer felkért adóellenőrből nagyjából nyolc volt, aki tényleg értett is ehhez az új területhez, de ebből négy nem vállalta a munkát, mert kevés volt a fizetés, amit kínálni tudtak nekik a piaci szférához képest.

És hogy azóta mi történt? Szerinte rosszabbodott a helyzet.

Pitti úgy vélte, mára általánosan elterjedtté vált a magyar vállalatok körében a külföldre történő vagyonkimentés.

Csak meg kell nézni a top500 hazai vállalat kiadványokat. Ebből világosan látszik, hogy sok cég adózás utáni eredménye azonos az adózás előtti eredményével, ami adózási nonszensz. Ez azt is jelentheti: ezek a cégek egy fillér társasági adót nem fizetnek.

Oszkó Péter a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt 2009-ben. Ő azt mondta, hogy amikor a Bajnai-kormány meghozta az offshore-vagyonok kimentését megakadályozó jogszabályokat, felhívta egy nagyon ismert, magyar nagyvállalkozó, hogy mi ez az egész.

Az ismert magyar üzletember kifejezte nemtetszését az offshore törvényekkel kapcsolatban. Azt válaszoltam neki, hogy mi ehhez sajnos ragaszkodunk, legfeljebb a következő kormány majd eltörli. Így is lett.

Hozzátette: személyesen is furcsa helyzetbe került ezen törvények kapcsán, mert miközben az ellenzékben lévő Fidesz őket offshorelovagozta meg bankárkormányozta, kormányra kerülve egyik első intézkedésükkel (Rogán Antal egyéni képviselői indítványával) eltörölték az offshore vagyonok kimentését megakadályozó szabályokat.

Lyuk a rendszerben

A volt pénzügyminiszter elmondta, azért hozták az offshore jogszabályokat 2009-ben, mert a hazai fogyasztásban olyan vagyonelemeket találtak, amelyeknek nem volt, nem lehetett forrása. Senki nem tudta, honnan jöttek ezek a vagyonok, mi az eredetük – mondta.

Oszkó Péter elmondta még, szerinte nagyon figyelemreméltó, hogy amikor egy ismert magyar üzletemberről a napokban „egyszer csak kiderült”, hogy 64 milliárd forintnyi magánvagyonát évek óta Szingapúrban tartja, ez vajon miért nem okoz országos felháborodást, a sajtó miért nem ír róla megfelelő kontextusban. 

Mi a megoldás?

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az offshore ellen csak nemzetközileg lehet érdemben fellépni, hiszen a vagyonkimentés nincs tekintettel az országhatárokra. Hiába hoznak az egyes országok progresszív szabályozást, ha ezt nem követik a többiek. Az egyensúlytalanságok miatt ráadásul a fejlődő országokban van egy káros nemzetközi adóverseny, amelyben a kormányok jelentős kedvezményrendszerekkel igyekeznek egymásra licitálni, hogy idecsábítsák a fejlett világ multinacionális vállalatait. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy ezek a cégek nullához közelítő társasági adót, csökkentett iparűzési adót fizetnek, plusz forintmiliárdokat kapnak a munkahelyteremtéshez.

Oszkó Péter szerint a kormányok mindenhol kettős játszmát űznek az offshore-ral kapcsolatban. Egyrészt élvezik ennek előnyeit, mint Luxemburg, másrészt csak szavakban akarnának harcolni, és mindenki a másik országra vár. Bár Oszkó szerint az USA mintha az utóbbi időben nagyobb elszánást mutatna az offshore elleni küzdelemben.

Pogátsa Zoltán
Fotó: Berecz Valter

Pogátsa Zoltán úgy vélte: a magyarországi offshore vagyonkimentés sikere azt bizonyítja, hogy a megszorítások többsége, amivel a lakosságot megnyomorították az elmúlt 35 évben, teljesen értelmetlen volt. Ezen felül pedig örökre érvényét vesztik azok a kijelentések, amelyek szerint a magyar állam túl nagy lenne, a jóléti juttatásokat pedig tovább kellene kurtítani.

Pogátsa szerint ugyanis az adóparadicsomok központi szerepet játszanak abban, hogy az állami újraelosztó rendszerek finanszírozhatlanokká váltak.  Szerinte a gazdagok és a szegények közötti különbség 1920 és 1960 között világszerte nagyon alacsony volt. Az olló az offshore megjelenésével kezdett szétnyílni a hatvanas években. Ma már a világ vagyonának 85 százalékát a felső 1 százalék birtokolja.

Szavaiból azt is ki lehetett hallani, hogy az offshore a kapitalizmus, és talán a demokrácia végnapjainak a jele, és ha nem történik valami jelentős változás, az egész hirtelen összeomolhat, és akkor sokkal nagyobb bajok jöhetnek az emberiségre, mint az gondolhatnánk.