Gazdaság

Nyolcszázezren rontották el a jövedelemadó-bevallást

Százezreket kímélhet meg az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvénymódosítás, amelynek nyomán jövőre másfél millió adófizető helyett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készítheti el az adóbevallást, írja hétfői számában a Magyar Idők.

Kis Péter Andrásra, a NAV szóvivőjére hivatkozva azt írták, több mint nyolcszázezer polgár rontotta el idén a bevallását, sokan pedig késve adták le a nyomtatványokat.

Kis Péter András a lap érdeklődésére elmondta: még ősszel is érkeztek 2014-es nyomtatványok a szervezethez, összességében százezres nagyságrendű lehet azok tábora, akik figyelmen kívül hagyták a törvényben rögzített május 20-ai dátumot.

Százból átlagosan öt késlekedőt büntetett meg a hatóság az idén, rendszerint olyanokat, akik többszöri felszólítás után sem készítették el bevallásukat. Egy-egy érintettnek általában húszezer forintos büntetést kellett megfizetnie. Az időben bevallók esetében 840 ezer levelet küldött ki a hatóság hibás nyomtatvány leadása miatt.

A szóvivő elmondta: a napokban elfogadott törvénymódosítás a következő esztendőben teljesedik ki, 2017-ben – és azt követően is – akár három és fél millió magánszemélytől veheti át az adminisztrációt a NAV.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik