Gazdaság

Kell a hely a fegyvereknek, bombázzuk le Szíriát!

Vadaszgep(210x140)(1).jpg (vadászgép, pilóta, )
Vadaszgep(210x140)(1).jpg (vadászgép, pilóta, )

Vasárnap este Francois Hollande köztársasági elnök bejelentette, hogy Franciaország bombázni kezdi Szíriát. A hírre hétfő reggel a világ tőzsdéi eséssel reagáltak. Elsősorban a turisztikában, utazásban érdekelt cégek papírjai zuhantak, míg a fegyvergyártóké emelkedtek. A nap végére a tőzsdék világszerte korrigáltak, és az előző zárószintek közelébe erősödtek az indexek. A párizsi terrortámadás tehát nem rengette meg a tőzsdepiacokat.

Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a világ vezető fegyvergyártóinak részvényei, különösen a francia cégeké, intenzív emelkedésnek indultak. Ennek kapcsán utánajártunk, hogy Franciaország milyen szerepet tölt be a világ fegyvergyártásában, illetve, hogyan alakultak a francia fegyvereladások az utóbbi években.

Az élcsapat amerikai

A világ 10 legnagyobb fegyvergyártója amerikai vagy nyugat-európai vállalat – olvasható a fegyverkezéssel foglalkozó stockholmi kutatóintézet, a SIPRI jelentésében. Közöttük hat amerikai, egy brit, egy francia, egy olasz, és egy közös európai cég található. Ezen vállalatok bevétele folyamatosan növekszik, évente 2-5 százalékkal. Ha nagyobb háború van, mint Irak 2003-as megszállása, vagy bombázni kell valahol a világban, a fenti vállalatok némelyikének értéke jelentősen megnő. Ez várható most is, Szíria francia bombázása kapcsán. A terror elleni háborúból a francia hadicégek eddig is sokat profitáltak, és a jövőben is sokat fognak.

fegyverek2013

Mint a fenti ábrán is látható, a világ fegyvergyártóinak toplistáját az USA vezeti. Az amerikai vállalatok profitban, cégméretben, dolgozói létszámban is messze túlszárnyalják a többi ország vállalatait. A nagy csapatban új szereplő a francia Thales, amely 2013-ban került be az első tízbe, előtte a 11-12. helyen voltak. Német fegyvergyártó nincs az első tízben (a legnagyobb német fegyvergyártó, a Rheinmetall a 32. helyen állt a SIPRI százas listáján 2014-ben).

A franciák és az oroszok rákapcsoltak

A legfrissebb adatok szerint a 100 legnagyobb fegyvergyártó eladásai 2010 óta világszerte kissé csökkentek. 2013-ban átlagosan 2-3 százalékkal kevesebb fegyvert adtak el a világon, mint 2012-ben. Ez alól csak két ország jelentett kivételt – Franciaország és Oroszország (illetve a feltörekvő ázsiai országok).

Ezt mutatja az alábbi ábra:

fegvyerek4

Azaz Franciaország egyre több fegyvert gyárt és ad el. Ha megnézzük a francia kormány éves jelentését, amelyet a francia parlamentnek készítettek a hadiiparukról, akkor ebből világosan kiderül: Franciaország 15 éve nem zárta olyan jól a fegyverexportját, mint 2014-ben. Összesen 18 százalékkal több hadifelszerelést adtak el, 8,2 milliárd euró (2588 ezer milliárd forint) értékben. Ez főként öt – 200 millió eurónál nagyobb – üzletnek volt köszönhető. Ezzel 2014-ben gyakorlatilag felzárkóztak a negyedik legnagyobb fegyverexportőrré a világon USA, Oroszország és Kína mögé.

Ez azt is jelenti, hogy a fegyveripar a francia gazdaság egyik fontos húzóágazatává nőtte ki magát. Ez egy tudatos döntés volt a francia kormány részéről 15-20 éve, támogatták is a hadiipart rendesen. Jelenleg közvetlenül 165 ezren dolgoznak a gyártásban, a vállalatokkal együtt ez 17 milliárd eurós adóbevételt jelent az országnak. Önmagában a Thalésnak 65 ezer munkavállalója van. Tehát a francia gazdaságnak akkor jó, ha minél több fegyvert adnak el a világon. Kérdés, kinek.

Mindenki a Közel-Kelettel üzletel

A franciák legfontosabb partnere a Közel-Kelet, mint mindenkinek, aki fegyvereket akar eladni. A világ fegyverkereskedelmének 60 százaléka ugyanis ide irányul. És nemcsak a feketepiacból származó Kalasnyikovok, Humveek, aknák és RPG-k találnak itt gazdára, hanem repülőgépek, rakétarendszerek, anyahajók, amelyeket csak országok tudnak legyártani, és országok tudnak megvásárolni. Az új fegyverrendszereket pedig csak élesben lehet igazán tesztelni, a kereskedőknek és a vevőknek be kell bizonyítani, hogy mire képesek. Oroszország például még a CIA előtt is ismeretlen bombákkal, rakétákkal lőtte a Szabad Szíriai Hadsereg bunkerjeit. Szűk körben ezekre figyelnek igazán a világ fegyverkereskedői, kutatóintézetei, szakmai folyóiratai.

A franciák legnagyobb partnere Szaúd-Arábia, a térség egyik leggazdagabb és leghibbantabb országa. A szunnita szaúdiak a franciáktól kapott fegyverekkel idén tavasszal bombázni kezdték Afrika legszegényebb országát, Jement, hogy megelőzzék/megbosszulják az iráni, síita térhódítást. Talán nem árt felidézni azt sem, hogy a Charlie Hebdo elleni támadást az Al-Kaida jemeni ága követte el Párizsban.

A szaúdiaknak tavaly a Thales, a Safran, a CEA és más francia vállalatok adtak el fegyvereket 12 milliárd euró értékben. Idén Egyiptom fog Rafale repülőgépeket vásárolni tőlük, jövőre pedig az Egyesült Arab Emirátusok. És valószínűleg ebben a térségben fog kikötni a két Mistral helikopterhordozó szuperhajó, amelyet eredetileg az oroszok rendeltek meg a franciáktól, csak az ukrajnai válság miatt a franciák végül visszaléptek.

Nemcsak a szaúdiak fegyverkeznek, hanem mindenki a térségben. Egyes vélemények szerint a közel-keleti országok nagyjából Irak amerikai megszállása óta fegyverkeznek folyamatosan. Ez a világ fegyverkereskedelmében is látszik, amely folyamatosan növekszik (bár mint fentebb írtuk, 2010 óta enyhén visszaesett). Ezt mutatja ez az ábra:

fegyverek2

Hogy ennek az őrült közel-keleti fegyverkezésnek mi az oka, nem világos. Mindenesetre óriási a kereslet a fegyverekre, az amerikaiak, az oroszok, a franciák pedig kielégítik ezt az igényt. Mert ez is fűti a gazdasági növekedésüket, ettől létesülnek új munkahelyek, ettől pörög a gazdaság. Egyedül Németország és Svédország jelentette be, hogy elvi okokból nem fognak fegyvereket exportálni a térségbe. Franciaország a Közel-Kelet felfegyverzésében viszont az élen jár, így a szíriai bombázás közvetve még lendíthet is a fegyverexportukon. Hiszen az újabb és újabb fegyveres beavatkozások azt üzenik: a fegyverekre még sokáig szükség lesz, és a francia fegyvergyártók készíthetik a helyet az újabb utánpótlásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik