Ahogy írtuk kedden, azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak.
A Pénzcemtrum.hu annak járt utána, hogy ez vajon mennyire gyakori eset. Kiderítették (a Magyar Libamáj Szövetség tesztvásárlása alapján), hogy tízből kilencszer kacsamájat adtak el nekik a boltokban és piacokon.
Ami vaskos átverés. Hiszen az ízen kívül az árban is jelentős a különbség: míg egy kiló kacsamáj 4-7 ezer forint, addig a libamáj 6-9 ezer forint.
Vásárláskor egyébként nemigen lehetne megkülönböztetni a két májat, sem ránézésre, sem tapintással, sem szaglással. Kizárólag DNS-sel vizsgálat alapján lehet biztosat mondani.