Gazdaság

Tömegével mondanak fel a NAV-nál

NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)
NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)
Főleg a hivatásos állomány tagjainak lett elege, a pénzügyőrök többsége a több pénz reményében váltott.

A Figyelő informátora konkrét esetként említette, hogy egy jogász végzettségű pénzügyőr év elején átment a rendőrséghez, ahol kezdetben nem sokkal, bruttó 20 ezer forinttal ígértek többet. Ott viszont júliustól életbe lépett az életpályamodell, fizetése bruttó 500 ezer forintra ugrott, ami korábbi adóhatósági nettó fizetéséhez képest 130 ezer forint havi pluszt jelent neki.

Az átszervezés miatt óriási bizonytalanság.

Így fogalmazott a  névtelen forrás, aki ezzel magyarázta, hogy emelkedett a távozók száma. Az előző hónapban 44-en hagyták el a szervezetet. Ha ekkora marad az elvándorlás, leépíteni sem kell. Az elbocsátási tervek riasztóan hatnak, sokan önként állnak fel.

A civil állomány tagjai körében is magas a fluktuáció – tette hozzá. Átlagosan minden hónapban mintegy százan adják be felmondásukat. Szeptemberben az ő körükben is kiugróan sokan távoztak, több mint 120-an.

Az elvándorlás idén először nyáron öltött elképesztő méreteket. Akkor derült ki, hogy az adóhatóságra nem vonatkozik az életpályamodell, s a vele járó fizetésemelés. A Figyelő forrása szerint Európában szinte nálunk a legalacsonyabbak az adóhatósági bérek, nálunk csak a bolgároknál fizetnek kevesebbet.

A nemzetgazdasági miniszter az utóbbi időben többször beszélt a NAV készülő átszervezéséről, a leépítésekről. Mindig azt mondta, a NAV más országok adóhatóságaihoz képest jóval nagyobb létszámmal működik, és “ez a 23 ezer fő minden összevetésben jóval felette van a szükséges létszámnak”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik