Gazdaság

Elég hirtelen inkasszóz idén a NAV

Az év első kilenc hónapjában az adóhatóság 900 ezer alkalommal kísérelte meg leemelni az adósságot felhalmozó cégek és magánszemélyek bankszámláiról a közkasszát megillető összegeket, írja szerdai számában a Magyar Idők.

Kis Péter András, a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a lapnak elmondta, hogy a két éve működő elektronikus rendszer segítségével a hatóság akár egy-két nap alatt megtudhatja az összes hazai pénzintézettől, tart-e ott bármilyen formában pénzt az államnak tartozó magánszemély.

2015 első háromnegyedében a NAV több mint 2,6 millió esetben kért információt a bankoktól a köztartozók listáján szereplők ügyeiben, 700 ezerrel több alkalommal, mint az előző év azonos időszakában, s az intézmények válaszaiból 90 ezer értékes információhoz jutottak hozzá a köztartozások behajtásáért dolgozó hivatalnokok.

Több tízezer esetben a késedelembe eső magánszemélyek jövedelmének egy részét irányította magához a szervezet, sok ezer ügyben ingóságokat igyekezett lefoglalni a hatóság, amely mintegy húszezer alkalommal vont el járművet, számos esetben pedig ingatlannal jártak el ilyen módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik