Gazdaság

Földmutyi – a zöldpárt így akadályozná meg az állami területek elherdálását

termofold(210x140).jpg (Array)
termofold(210x140).jpg (Array)

A Lehet Más a Politika mai napon benyújtotta jogszabálymódosító javaslatát a Nemzeti Földalapról szóló törvényhez, amellyel gátat vetne a termőföld kormányzati elherdálásának.

Korlátozásokat vezetnének be

A párt a jogszabálytervezettel erősítené a helyi, közigazgatásilag illetékes önkormányzatok szerepét az állami termőföldhasználatban, és kimondaná, hogy nem lehetne addig állami földet eladni, ameddig a helyi önkormányzat nem nyilatkozott, hogy nem tudja helyi foglalkoztatási célokra hasznosítani az érintett földrészletet.

Az LMP a javaslatban csak azoknak a 3 hektár alatti földterületeknek az értékesítését engedélyezné, amelyekre nyilvános hirdetményben nem jelentkezik bérlő, hasznosító. A párt továbbra sem járulna hozzá semmilyen három hektár feletti, kizárólag állami tulajdonban lévő termőföld értékesítéséhez, hiszen azok már rövid és középtávon is fontos eszközei lehetnek annak a birtokpolitikának, mely képes növelni a vidéki munkahelyeket és elősegíteni a helyben maradást.

A kormányzat termőföld-privatizációs terve továbbra is az elmúlt 25 év legelhibázottabb privatizációs ötlete, és a Fidesz-kormányzás legnagyobb rablása lehet – állítják. Az LMP ezért továbbra is minden eszközzel megpróbálja megakadályozni ennek véghezvitelét, és továbbra sem áll el az országos demonstráció tervétől sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik