Gazdaság

Előkészítik a Déli vasúti híd fejlesztését

máv (Array)
máv (Array)

Meghirdette az infrastruktúra-fejlesztő társaság a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közti fővárosi vasúti pálya fejlesztésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány pályázatát, amely tartalmazza a Déli vasúti híd felújítását és bővítését is - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.

A Napi Gazdaság azt írja: a híd jelentős áru- és személyforgalmat bonyolít le, tágabb értelemben a teljes Dunántúl, sőt a nyugati országok forgalma is áthalad Ukrajna, illetve a Balkán felé a kiemelkedően fontos, így az év 365 napjában őrzött létesítményen.

Emlékeztetnek, hogy a kormány tavaly novemberben döntött a 2014-2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek indikatív listájáról, ami tartalmazza a Déli vasúti híd felújítását és bővítését.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. által kiírt pályázat olyan megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozik, amely felméri a Kelenföld és Budapest-Keleti közti pálya fejlesztési lehetőségeit, hol érdemes új megállóhelyeket építeni, új vasúti hidat létrehozni, és a Déli összekötő vasúti híd felújításának, ütemezett fejlesztésének lehetőségeire is kitér – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik