Gazdaság

Megszólalt a reptéri vesztegetés legismertebb gyanúsítottja

zóna-taxi (Array)
zóna-taxi (Array)

A Budapest Airport vesztegetési ügyében a III. rendű vádlott az ügyben szereplő taxitársaság, a Zóna-Service Zrt. tényleges irányítója, Veres István. Ő az egész büntetőeljárás legismertebb figurája, hiszen korábban a Citadellán lévő vendéglátóegységek üzemeltetőjeként már megmutatkozott a nyilvánosság előtt. Most megszólalt a Heti Válasznak.

A Fővárosi Főügyészség öt személlyel szemben nyújtott be vádiratot a 2006-ban kiírt reptéri taxi pályázattal összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a Budapest Airport Zrt. sérelmére 2006–2010 között elkövetett csalás miatt. A III. rendű vádlott az ügyben szereplő taxitársaság, a Zóna-Service Zrt. tényleges irányítója, Veres István.

A vádirat szerint a BA Zrt. új vezetősége 2006 májusában nyílt pályázatot hirdetett a repülőtér utasai részére alkalmi, azaz nem rendelt személytaxi szolgáltatás nyújtására. Veres István már a pályázat kiírása előtt is végzett a repülőtéren taxiszolgáltatást, amely jól jövedelmezett, ezért a vállalkozó a pályázaton mindenképpen nyerni akart.

Ennek érdekében a pályázat kiírása után megállapodott bűntársaival, hogy összesen 11 millió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve közreműködnek abban, hogy a BA Zrt. által kiírt pályázatot a Zóna Taxi nyerje el. Ez így is történt.

A Heti Válasz megkérdezte Verest az ügyről, aki “mélységesen megdöbbent” azon, hogy az ügyészség először nem őket, az érintetteket, hanem a nyilvánosságot tájékoztatta a vádemelésről. Mint mondta, az ügyben folytatott pótnyomozás során tett indítványaikat még el sem bírálták, ezért számára érthetetlen a vádhatóság eljárása.

Hozzátette: a nyomozás egyébként egy magánszemély feljelentése alapján indult, a repteret működtető gazdasági társaság pedig egyszer sem jelezte, hogy sértett lenne, azt meg pláne nem, hogy bármilyen kár érte volna. Mi több – folytatta Veres –, 2013-ig az elmaradt haszon nem volt csalási tényállás, ennek ellenére a vádat most részben erre alapozzák.

Az üzletember azt is leszögezte, hogy mindez csak saját gyorsreakciója a történtekre, részletes álláspontját a jogi képviselőivel közösen alakítja majd ki, és – ahogy eddig is – mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik