Gazdaság

Májusra kilőtt a közmunkások száma

kozmunka(210x140).jpg (Array)
kozmunka(210x140).jpg (Array)

A legtöbben a borsodi és a szabolcsi térségben dolgoznak ebben a formába, de Győr-Moson-Sopron megyében emelkedett a legjobban a közfoglalkoztatotti létszám.

Hát nem megmondta Czomba…

A Belügyminisztérium adatai szerint áprilisról májusra több mint 17 ezerrel közel 210 ezerre nőtt a közmunkások száma az országban, a legtöbben a borsodi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken dolgoznak ebben a formában – írta pénteki számában a Népszava.

Az adatok szerint a létszám növekedésének üteme Győr-Moson-Sopron megyében volt a legdinamikusabb, ahol majdnem negyedével emelkedett tavasszal a közmunkások száma.

A legnagyobb közfoglalkoztatók a cikk szerint a vízügyi igazgatóságok, a művelődési intézmények és a közoktatás. A négy vízügyi igazgatóság összesen majdnem nyolcezer közmunkást dolgoztat, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) közmunkásainak száma áprilisról májusra több mint kétszeresére nőtt, már több mint 4700 ember segíti ebben a formában az oktató-nevelő munkát. Ennél is nagyobb közfoglalkoztató a Nemzeti Művelődési Intézet, ahol 5872 főt alkalmaznak közmunka keretében, de a Magyar Közút is több mint két és fél ezer embert foglalkoztat így.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik