Gazdaság
olajkut(960x640).jpg (Array)

Készüljünk az emelkedő olajárra!

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 07. 14. 19:24

Iránnal megegyeztek az atomprogramról, enyhülnek a szankciók, növelhetik az olajtermelést, olcsóbb lehet a kőolaj. De ez csak átmeneti enyhülés, számolni kell az orosz termeléssel is.

Korábban a témában:

A Fitch nemzetközi hitelminősítő szerint az idén 65 dollár, két év múlva, 2017-ben már 80 dollár lesz a kőolaj világpiaci átlagára. Röviddel kedd este fél 7 előtt az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 55 cent emelkedéssel 58,38 dolláron állt. A Fitch azzal számol, hogy az alacsony olajár miatt, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok szankcióinak hatására 2016-ban csökkenhet az orosz olajtermelés.

Tavaly 526,753 millió tonna kőolajat bányásztak Oroszországban, ez 0,6 százalék növekedés éves szinten. Ennek alapján a napi olajterelés 1,443 millió tonna (10,58 millió hordó) volt, ami a legtöbb 1987 óta, amikor a napi olajtermelés 1,5 millió tonnát, napi 11,4 millió hordót tett ki.

 

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kedden azt közölte, hogy az iráni atomprogramról Bécsben létrejött megállapodás miatt akár 55 dollár alá is csúszhat a kőolaj ára. Azonban az árcsökkenés nem tart sokáig, ezért továbbra is fenntartják az 55 dolláros idei átlagárra vonatkozó előrejelzést. A minisztérium szerint, ha Irán megkezdi olajtermelésének a növelését, akkor az OPEC a termelési kvótája a csökkentéséről dönt.

A Fitch szakértői szerint Irán legkorábban 2016-tól kezdi növelni az olajtermelését, és évekre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a szankciók bevezetése előtti szintet. Irán jelenleg napi 1,1 millió hordó kőolajat exportál, a szankciók 2012. évi bevezetése előtt még 2,5 millió hordót.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.