Gazdaság
gazvezetek(960x640).jpg (Array)

Már a Török Áramlat építése is akadozik

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 07. 07. 18:55

Ha Vlagyimir Putyinnak lenne bajsza, morgolódva pödörné meg. Nyakasak a törökök, nehéz velük kiegyezni, így a Gazprom inkább északon bővít.

Korábban a témában:

A Gazprom leállította a tervezett Török Áramlathoz csatlakozó oroszországi vezetékrendszer, a Déli Folyosó bővítését, mert kételkedik abban, hogy “megtalálja a közös hangot” török partnerével – jelentette kedden az orosz sajtó. A Kommerszant politikai-gazdasági újság szerint az oroszországi vezetékrendszer legjobban kiterjedt és legköltségesebb, úgynevezett keleti ágának építését július 1-vel leállították. A nyugatit befejezik.

A 2506 kilométer hosszú oroszországi Déli Folyosót 2010-ben kezdték építeni. A nyizsegorodszkiji és a voronyezsi területen a Fekete-tengeri Anapáig két (keleti és nyugati) vezetékágat építettek volna ki. A Gazprom 714,7 milliárd rubelt költött volna rá, ennek csaknem 40 százalékát az idén hívták le – írta az RBK orosz üzleti hírügynökség.

Megfelezett mennyiség

A Gazprom döntése miatt a Fekete-tengeri Anapáig – ahonnan a Török Áramlat tengeri szakasza indul – évente csak feleannyi orosz földgáz juthat majd el, mint amennyit eredetileg terveztek: évi 64 milliárd köbméter helyett 32 milliárd köbméter. A Gazprom nem számít arra, hogy a Török Áramlat kapacitása ennél több lesz.

A Törökországba menő vezetéken az eredeti tervek szerint évi 63 milliárd köbméter földgázt akartak szállítani: 47 milliárd köbmétert Európába, 16 milliárd köbmétert közvetlenül Törökországnak. A Gazprom az első szállítást 2016 végére tervezte.

 

A Kommerszant szerint a délorosz vezetékrendszer kiépítése helyett a Balti-tenger alatt futó Északi Áramlat vezetéket bővítik. A Gazprom európai partnereit azonban ezek a fordulatok teljesen megzavarták, már nem tudják, mihez tartsák magukat.

Nyakas törökök

A lap szerint nehezen haladnak a tárgyalások a Gazprom és törökországi partnerei között. Az orosz állami cég 7 hónap alatt csak azt tudta elérni, hogy a török hatóságok mindössze egy Fekete-tengeri vezetékág tervezési munkálataira adtak ki engedélyt. A Gazprom a tenger alatt – a Déli Áramlathoz hasonlóan – négy, egyenként 15,75 milliárd köbméter továbbítására alkalmas vezetékágat akart építeni a Török Áramlat projekthez is.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese június elején határozottan kijelentette, hogy megépül a Török Áramlat első ága, és ennek nincs semmilyen kockázata. A beruházást május elején elkezdték. Medvegyev abban is biztos volt, hogy június végéig aláírják a beruházási megállapodást a Botas török céggel. Az orosz-török kormányközi egyezmény azonban még nem született meg. Törökországban június 7-én parlamenti választások voltak, amin a kormányzó párt vereséget szenvedett.

Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly december 1-én Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat megépítésétől és helyette a Fekete-tenger alatt futó, majd Törökország területén haladó útvonalat épít, amit Török Áramlatnak neveztek el. Júniusban az orosz és a görög kormány képviselői Szentpéterváron szándéknyilatozatot írtak alá a Török Áramlathoz csatlakozó görögországi szakasz megépítéséről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.