Gazdaság

Mészáros szállította már a MÁV-os ásványvizet is

máv (Array)
máv (Array)

A hőségriadó miatt a MÁV ismét ásványvizet fog osztani. Úgy tűnik azonban, hogy akivel 2016-ig szerződésben álltak, attól idő előtt megválhatnak.

A MÁV dolgozói számára az úgynevezett védőitalokat jelenleg főként az Immofix Kft. szállítja. A vállalkozás még 2014-ben nyerte meg a többek között az ásványvizek beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázatot, egy plusz egy évre. Ásványvizet összesen nettó 403 millió forint keretösszegben szállíthatnak, és a mennyiséget szükség szerint hívhatja le a MÁV, eddig az összegig. A szerződés most is érvényben van, alapvetően ez biztosítja a MÁV-csoport ellátását – közölte Napi.hu-val a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A cég egyébként 2010 óta szállít vizet a MÁV-nak, nézett utána a lap.

De akkor hogyan kerül képbe a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által februárba megvásárolt Vivienvíz Kft.? Amely cég egyébként egy időben szintén a MÁV szállítója volt.

A vasúttársaság azt válaszolta a lap kérdésére, hogy júniusi hőségriadó idején a palackozói kapacitásban keletkezett műszaki akadályok miatt a beszállítónak utánpótlási nehézségei adódtak. A rendkívüli, 2 millió forintos beszerzésre azért volt szükség, hogy a munkavállalók és az utasok folyamatos védőital-ellátása biztosított legyen. Emiatt kellett kiírni a rendkívüli beszerzési pályázatot, amit a Vivienvíz nyert meg, mert a legolcsóbb volt.

Azt is hozzátették, hogy a szállítási probléma azóta rendeződött. Viszont a teljesítés kimaradása szerződésszegésnek minősül, ami hatással lehet a szerződés időtartamára is.

Hogy nem hivatalosan mit tudott meg még a lap az üggyel kapcsolatban, arról itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik