Gazdaság

Lepattintotta az MFB-törvényt Áder

MFB (Array)
MFB (Array)

Formai okokra hivatkozva küldte vissza az MFB részesedésszerzésére vonatkozó törvényt az államfő. Kétszer volt ugyanolyan számú pragrafus benne.

Formai hiba miatt visszaküldte megfontolásra a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló törvény módosítását Áder János köztársasági elnök hétfőn az Országgyűlésnek. Indoklása szerint a jogszabálynak két azonos számot viselő, de eltérő tartalmú rendelkezése van, és ez sérti a normavilágosság követelményét, mivel nem alkalmas arra, hogy hivatkozása esetén a jogalkalmazó egyértelműen megállapítsa az adott paragrafus tartalmát.

Az MFB részesedésszerzésére vonatkozó szabályozását múlt kedden változtatta meg a parlament Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, és ugyanakkor fogadták el a költségvetési bizottság brókerbotrányt vizsgáló albizottságának javaslatát is. A bizottság a Quaestor-botránnyal összefüggésben szélesítette a banktitoknak nem minősülő adatok körét. Mindkét módosítás egy új 23-as paragrafussal egészítette volna ki az MFB-ről szóló törvényt.

Áder a Kövér László házelnöknek címzett levelében az Alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozva azt írta: a jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. Az államfő – miután a banktitkot érintő törvénymódosítást aláírta -, azt kérte az Országgyűléstől, hogy a részesedésszerzéssel összefüggő módosítást a formai tagolásra vonatkozó előírásokra figyelemmel fogadja el ismét – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik