Gazdaság

Kedden összeomolhat Görögország

görögország (Array)
görögország (Array)

Eldőlt: hétfőn zárva lesznek a bankok és az athéni tőzsde. A kormány népszavazással akarja erősíteni tárgyalási pozícióit, a hitelezők kiakadtak.

Vasárnap úgy döntött az Európai Központi Bank, hogy a pénteki szinten tartja a sürgősségi likviditási támogatásból igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára. Ezzel együtt az athéni pénzügyi stabilitási tanács vasárnapi ülése után bejelentették: hétfőn zárva maradnak a görög bankok.

Előzőleg, szombaton megszakadtak az egyeztetések a görög kormány és az ország nemzetközi hitelezői közt. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök bejelentette: népszavazást ír ki július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. Ez Brüsszelben felzúdulást váltott ki, az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a tervezett népszavazásra való tekintettel csúsztassák el a görög pénzügyi mentőprogram június 30-i lejáratát. Ennek ellenére a görög parlament a népszavazás kiírása mellett döntött éjszakába nyúló ülésén, vasárnapra virradóra.

Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a kormány a betétkiáramlás megfékezésének érdekében tőkekorlátozás bevezetéséről és a bankok hétfői zárva tartásáról dönthet vasárnap éjszaka. Ülésezett a görög pénzügyi stabilitási testület is, melynek tagja a miniszterelnök, a jegybank vezetője és a bankszövetség elnöke is. A testület ülése után a Piraeus Bank vezérigazgatója jelentette be, hogy hétfőn zárva maradnak a görög bankok. A Reuters értesülése szerint az athéni tőzsde sem nyit ki.

Januártól májusig 29,4 milliárd euró összegű bankbetétet számoltak fel Görögországban, a betétek összege 128 milliárd euróra esett. A bankjegykiadó automaták előtt sorok kígyóznak.

Az IMF vezérigazgatója közölte: a kormány által kiírandó népszavazásnak semmi értelme, a Görögországnak összeállított európai pénzügyi segélyprogram ugyanis június 30-án lejár, a jövő hétvégi referendum olyan javaslatokról és pénzügyi mechanizmusokról szólna, amelyek akkor már nem is lesznek érvényben. Christine Lagarde kiemelte azt is, hogy kedden esedékessé válik 1,6 milliárd eurónyi görög adóssághányad törlesztése is, ha erre nem kerül sor, az országnak nem lesz hozzáférése újabb IMF-finanszírozáshoz.

Varufakisz ugyanakkor arra hivatkozott, hogy az athéni kormánynak nincs felhatalmazása se elfogadni, se visszautasítani a hitelezők javaslatát, ezért döntöttek a népszavazás kiírása mellett. Ciprasz kormányfő pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a görög nép határozott nemet mond a nemzetközi hitelezők ultimátumára a népszavazáson. Arra számít, hogy ez meg fogja erősíteni az ország tárgyalási pozícióit.

Az Eurócsoport elnöke ugyanakkor leszögezte: ha a görögök a jelenlegi úton mennek tovább, a mentőprogram kedden lejár és Athén búcsút inthet a kilátásba helyezett 18 milliárd eurós segélynek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik