Gazdaság

Az MNB szerint sokan kaphatnak vissza pénzt a bankoktól

mnb(210x140).jpg (Array)
mnb(210x140).jpg (Array)

Sok tízezre, akár százezren is kaphatnak vissza "tisztességtelenül elvett pénzt".

Sok tízezren, akár százezren kaphatják vissza a tőlük tisztességtelenül elvont összegeket, ha jogerőssé válnak a Fővárosi Törvényszék elmúlt napokban hozott döntései, amelyekben a bíróság három elszámolási perben helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek. Erről beszélt Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az M1-en vasárnap reggel.

Az MNB pénteken közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék az elmúlt napokban – nem jogerős döntéseiben – a Magyar Cetelem Bankkal, az AEGON Magyarország Hitel Zrt.-vel és a Borsod Takarék Takarékszövetkezettel szemben is helyt adott az MNB által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek.

Az MNB törvényi felhatalmazás alapján azért adott be közérdekű kereseteket, hogy a bíróság állapítsa meg: a perrel érintett 14 intézmény 2010. november 26-át követően közzétett, forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételeiben (vagy a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításai) az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenek, s ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták.

Binder István az M1 aktuális csatornán azt mondta: a törvény gyorsított eljárást írt elő. Az MNB április 30-ig valamennyi keresetet benyújtotta. A szóvivő szerint június végére valamennyi pénzintézettel szemben indított eljárásban megszülethet az elsőfokú döntés. Ha az ítéletek jogerőssé válnak, az érintett ügyfelek akár augusztus, szeptemberben visszakaphatják a tőlük tisztességtelenül elvont összegeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik