Gazdaság

910 millió forint veszett oda a SZÉP-kártyákon

A múlt héten mintegy 600 millió forintot költöttek SZÉP-kártyával a belföldi turisták, és összesen 910 millió forint lejárt összeg maradt a kártyákon - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

A SZÉP-kártya tulajdonosok ez év május 31-ig költhették el kártyájukról a 2013-ban feltöltött összeget. Amennyiben ezt nem tették meg, cégüknek visszautalják a tavalyelőttről megmaradt pénzt.

A SZÉP-kártya birtokosok 910 millió forintot hagytak kártyáikon, ez 450 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben lejárt összeg – mondta Ruszinkó Ádám. Hozzátette: míg a múlt évben megmaradt, fel nem használt egyenleg a két évvel korábban feltöltött összeg 1,9 százaléka volt, addig az idén megmaradt összeg már csak 1,3 százaléka volt a 2013-as feltöltésnek. Míg tavaly kártyabirtokosonként átlagosan 900, addig idén már csak 800 forint maradt elköltetlenül.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a Széchenyi Pihenő Kártya a belföldi turizmus élénkítéséhez a lehető legnagyobb mértékben járult hozzá, a felhasználás mértéke rekordot döntött.

Az utolsó pillanatban kaptak észbe

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az utóbbi hetekben meredeken emelkedett a lejáró összeg felhasználása: május első hetében 170 millió forint, a második héten már 235 millió, a harmadikon 356 millió, míg az utolsó héten minden korábbinál több, 565 millió forint fogyott belőle. Hozzátették, hogy a most lejárt összeget a bankok június 30-ig visszautalják a munkáltatóknak.

Az OTP Bank azt közölte, hogy az OTP SZÉP-kártya birtokosai a 2013-as feltöltések közel 99 százalékát felhasználták a május 31-i határidőig, ez az arány rekordnak számít a kártyakibocsátónál. A lejáró egyenlegek összege 680 millió forint alá csökkent. A május 31-ével zárult héten naponta több mint 62 millió forintnyi 2013-as feltöltést használtak fel OTP SZÉP-káryával.

Az MKB SZÉP-kártyákon 128 millió forint, az eredetileg átutalt keret mindössze 1,3 százaléka maradt meg – közölte a bank. Ez az összeg 41 millió forinttal kisebb az egy évvel ezelőtti maradéknál. A 2013-as juttatásokat a jogosultak 98,7 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban ez az arány még 97,1 százalék volt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik